Jövőre minden eddiginél több, 82 milliárd jut szociális gyermekétkeztetésre Jövőre minden eddiginél több forrást, 82 milliárd forintot fordít a kormány szociális gyermekétkeztetésre – közölte Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Újpesti Bródy Imre Gimnázium és Általános Iskolában hangsúlyozta: 2010 óta évről évre bővülő források és lehetőségek jellemzik a szociális gyermekétkeztetés területét. Fotó: Árvai Károly/kormany.hu Ismertetése szerint míg 2010-ben 29 milliárd, jelenleg már 79 milliárd forint jut … Tovább
Indulnak a nyári élelmiszer-ellenőrzések Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen megszervezett nyári ellenőrzés sorozat. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az akcióval kapcsolatban kiemelte, hogy idén fókuszba kerülnek a nyári fesztiválokon, vásárokon működő élelmiszerforgalmazó és vendéglátó létesítmények, valamint a mozgó egységek. A szemlét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a kormányhivatalok szakemberei végzik. Kiemelt figyelmet fordítanak a nagy tömegeket megmozgató … Tovább
Kávéval az elhízás ellen? A kávé képes stimulálni az energiaégetésben szerepet játszó barna zsírszövetet, ami kulcsfontosságú lehet az elhízás és a cukorbetegség elleni harcban. A barnazsírszövet egyike az emberekben és az állatokban található zsírszövetek két típusának. Korábban úgy tartották, hogy létezése csak a csecsemők és a téli álmot alvó állatok tulajdonsága, néhány éve fedezték fel, hogy a felnőtteknek is vannak barna zsírszöveteik. Fő funkciója … Tovább
„Neked egy óra, három embernek az élet” A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat kiemelt feladatának tekinti a zökkenőmentes vérellátás megszervezését, amely a nyári hónapokban talán még inkább nehezebb feladat. Sokan, a rendszeres véradók közül is elutaznak, a szabadságok, nyaralások miatt pedig csökken az önkéntesek száma, holott naponta 1600-1800 véradóra lenne szükség. Éppen ezért hazánk legnagyobb humanitárius szervezete az Országos Vérellátó Szolgálattal együtt egy nyári promócióval … Tovább
Nem egyszerű a helyzet a globális felmelegedéssel kapcsolatban Sorra dőlnek meg a napi és abszolút hőmérsékleti rekordok Európában. Franciaországban ezen a héten 45 Celsius foknál is többet mértek, nem csoda, hogy a kutatók sorra kongatják a vészharangot – hangzott el az M1 Szemtől szembe című műsorában. Mika János éghajlatkutató a műsorban elmondta, nem egyszerű a helyzet a globális felmelegedéssel kapcsolatban, de azért még nincs minden veszve, hiszen a … Tovább
Megjelent az Oldalas magazin 2019. júliusi száma! Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a honlapunkon (www.oldalasmagazin.hu ), vagy közvetlenül a következő linkre kattintással: A magazin megnyitása: A tartalomból: → Objektív: Interjú Kovács Leventével, aki a ZONA étterem és a Szabadság bisztró séfje.→ Tisztelet a ritka kivételnek! – Asztalos István írása→ Nagylátószög: Fontosak-e a tematikus rendezvények? – erről a témáról kérdeztük … Tovább
Mire figyeljünk, mielőtt megvennénk fesztiváljegyünket? Túlárazott jegyek, érvénytelen belépők koncertekre, fesztiválokra és sporteseményekre, pórul járt vásárlók – a hasonló bosszúságok, az anyagi veszteség tudatos vásárlással és némi körültekintéssel elkerülhető. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 2019-ben is ellenőrzi a jegyértékesítő vállalkozásokat. Az ITM IT laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság a fesztiválokra, koncertekre és sporteseményekre jegyeket értékesítő vállalkozások internetes oldalainak tájékoztatását és a vásárlók megtévesztését vizsgálja. … Tovább
Új hulladékgazdálkodási stratégiát dolgoznak ki A készülő új hulladékstratégia célja, hogy a Magyarországon évente keletkező 3,8 millió tonna kommunális hulladékot jelentősen csökkentse – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten, miután megbeszélést folytatott az Európai Bizottság környezetpolitikáért felelős biztosával. A hulladék csökkentésének lehetőségei között a miniszter kitért egyebek mellett a keletkező háztartási hulladék szétválogatására. Ezen a területen még sok a tennivaló, vannak technikai … Tovább
Szombaton ön is átúszhatja a Balatont Az időjárás-előrejelzés alapján megrendezik szombaton a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak. A szervezők csütörtöki közleménye szerint a víz hőmérséklete reggel 24, délután 25 Celsius-fokos lesz, napos, száraz idő várható, reggel 21, délután 27 Celsius-fokos hőmérséklettel. Hozzátették, hogy élénk szél várható a Balaton környékén szombat reggel, a víz emiatt hullámzó lesz, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy … Tovább
Bővül az Országos Iskolakert-fejlesztési Program Az agrártárca számára fontos célkitűzés a városi zöldfelületek megőrzése és bővítése, a helyi közösségek fejlesztése – jelentette ki László Tibor Zoltán környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár az Országos Iskolakert-fejlesztési Program rendezvényén, kedden, Budapesten. A helyettes államtitkár az eseményen fontosnak nevezte, hogy a természeti környezet szépségeire nyitott, azokra vigyázó, felelős, környezettudatos generációk nőjenek fel. László Tibor Zoltán emlékeztetett, az Agrárminisztérium célkitűzéseinek gyakorlati … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Dömötör Csaba: a magyar turizmus rekordközeli eredményt ért el idén A magyar turizmus az év eddig eltelt időszakában már megközelítette azt a rekordot, amelyet …
Megjelent az Oldalas magazin 2023. decemberi száma! Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a …