Hogyan előzzük meg a szabadtéri tüzeket? Míg a tél a lakástüzek időszaka, ahogy enyhül az idő, úgy lesznek egyre gyakoribbak a kültéri tűzesetek, a nyári forróságban pedig extrém esetben akár az autónk is kigyulladhat. Mukics Dániel tűzoltó őrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője osztotta meg tanácsait a tavaszi/nyári időszakra a Rádió Orient hallgatóival. Rossz magyar szokás, hogy az emberek nagy része „öngyújtóval kertészkedik” – emelte ki … Tovább
Áfacsökkentést szeretne a Pálinka Lovagrend Mintegy 60 százalékkal esett vissza tavaly a pálinka kereskedelmi forgalma a népegészségügyi termékadó (neta) bevezetésének hatására, az ágazat stabilitásának megőrzése érdekében a Magyar Pálinka Lovagrend a szakmai szervezetek támogatásának megszerzését követően szorgalmazná a Pénzügyminisztériumnál (PM) a termék általános forgalmi adójának (áfa) 27 százalékról 5 százalékra csökkentését. Barabás Attila, a Magyar Pálinka Lovagrend nagymestere, aki egyben a Győri Likőrgyár Zrt. vezérigazgatója … Tovább
Helyes kézmosással sokat tehetnénk a vírusok terjedése ellen Jelentősen csökkenne a fertőző betegségek terjedése, ha javulna a világ 10 fő repülőterén átutazó utasok kézmosásának gyakorisága – derítették ki a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatói. Minél nagyobb az emberek kézmosási szokásának javulása, annál nagyobb hatása van a betegség terjedésének lelassulására – mutatták ki a Risk Analysis folyóiratban megjelent tanulmányukban. Bár a tanulmányt, amely általában foglalkozik a fertőző betegségek, köztük … Tovább
Konyhai munkát segítő, innovatív termékekkel ismerkedtek a Séfek Március 2-án, idén már harmadszor gyűlésezett a Séfklub, most a Friedmann ház – Teri néni éttermében. Az egyesületi ügyek közt <a teljesség igénye nélkül> említésre került a februárban a Hotel Benczúrban megrendezett XXII. Séfbál, az ott kiosztott díjak, a Magyarország étele 2020 (www.magyarorszagetele.hu), valamint az OKÉS Országos Közétkeztetési szakácsversenyek (www.etrendegyesulet.hu/okes). Ez utóbbira 2020. február 21-ig volt lehetőség pályázatot benyújtani. Az … Tovább
Megjelent az Oldalas magazin 2020. márciusi száma Ez , mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a honlapunkon (www.oldalasmagazin.hu ), vagy közvetlenül a következő linkre kattintással: https://issuu.com/oldalas/docs/oldalas_magazin_2020_marciusi_szam Oldalas magazin 2020. márciusi száma >>> A tartalomból: → Objektív: Interjú Dancs Lászlóval, aki az utazzaseffel.hu oldal ötletgazdája. → Furcsa magyarok – Asztalos István írása → Nagylátószög: Nemzeti identitás. Létezik? – erről a témáról kérdeztük szakértőinket → Étrend: Konyhai munkát segítő, … Tovább
KSH: 367 800 forintra nőtt tavaly a bruttó átlagkereset Tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 406 400 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy éve, így a tavalyi, éves átlagkereset 367 800, a nettó 244 600 forint lett, mindkettő 11,4 százalékkal nőtt 2018-hoz viszonyítva – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A decemberi kereseteket jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése, a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül … Tovább
Érdemes időben lecsapni a Sziget-jegyekre A Sziget a minap közzétette az első 80 fellépőjét, mostantól pedig már azt is tudjuk, hogy melyik sztár, melyik napon látható majd a Szabadság Szigetén. Március 3-tól pedig már napijegyeket is árulnak a Szigetre, ráadásul az első körben – korlátozott számban – a tavalyinál is olcsóbban. Aktuális világsztárok, nagy visszatérők és különleges „ínyencségek” sorakoznak a Sziget első bejelentett fellépői között. … Tovább
Ismét a Stand lett az év étterme Ismét a Széll Tamás és Szulló Szabina által vezetett Stand fine dining étterem kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a hétfőn Budapesten megrendezett gálán. Az ország legjobb éttermei közé 2019-es teljesítményével a Stand után sorrendben az Onyx, a Babel, a SALT Budapest, a Borkonyha, a Costes, a Pasztell, a Costes Downtown, a St. Andrea Restaurant, a Textúra, a Stand25, … Tovább
Gyulán szervezik meg Magyarország legnagyobb pálinkabemutatóját Gyulán szervezik meg Magyarország legnagyobb pálinkabemutatóját, az április 24-én kezdődő rendezvényen többek között az alma és csonthéjas termésű, vadontermő és bogyósgyümölcsökből készült, valamint a szőlő- és tönkölypálinkákat készítő szeszfőzdék szakmai elismerésben részesülhetnek – közölték a szervezők az MTI-vel. A Pálinka Show a programját nemzetközi tapasztalatok alapján állítják össze. Az eseményen a pálinkás szakma meghatározó képviselői találkozhatnak a kis- és nagykereskedelmi … Tovább
Önkénteseken tesztelték a gyorsételek káros hatását Az egészségtelen, túlságosan feldolgozott, túl sós, cukros, zsíros ételek fogyasztásáról, vagyis az úgynevezett nyugati étrendről egy kutatás megállapította, hogy károsíthatja a hippokampusz nevű agyi terület étvágyszabályozó, túlevést korlátozó funkcióját. Brit, amerikai és ausztrál kutatók a Royal Society Open Science című tudományos lap friss számában írták le vizsgálatukat, amelyben önkéntesek részvételével tanulmányozták a gyorsételek hatását – írta a medicalxpress.org. A nyugati … Tovább
Kettős ünnep Szarvason: Európai szintű génmegőrzési beruházást adtak át és megkezdődött az 50. Halászati Tudományos Tanácskozás
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Egyre több követője van Magyarországon is a növényi alapú táplálkozásnak Bővülő franchise-hálózatába várja új partnereit a Las Vegan’s Világszerte egyre erőteljesebb trend az állati …
Újra indult a #vadateszem kampány – 2025-ben is a vadhús kerül a figyelem középpontjába Harmadik alkalommal hirdették meg a #vadateszem nevű vadhúst népszerűsítő, és az éttermi forgalmat élénkítő …