Újabb fiatal szakácstehetség a Hajdúsági Régióban A Tata és Környéke Gasztronómiai Egyesület 15. alkalommal rendezte meg a „Farsang Kupa” gasztronómiai országos bajnokságot február 25-én Tatán. A Hajdúböszörményi Gasztronómiai Egyesület indította Bak Tündét a hajdúszoboszlói Szilfa Étterem szakácstanulóját a “tanuló szakács” kategóriában. A versenyzők szombaton már kora reggel elkezdték a munkát, a délelőtt folyamán pedig a szakma legelismertebb mestereiből álló zsűri értékelte a versenymunkákat, nemzetközileg elfogadott pontozási … Tovább
Street food versenyt rendeznek a Millenárison Food Truck Rally elnevezéssel rendeznek street food versenyt, amelyen több tucat büfékocsi méri össze tudását és kínál kifejezetten erre az alkalomra készített finomságokat péntektől vasárnapig a Millenárison. A szervezők öt hozzávalót határoznak meg, ebből hármat kell felhasználniuk a nevezőknek. Az így készült ételeket szakmai zsűri is véleményezi, de kóstolás után a látogatók is szavazhatnak étel, ital … Tovább
Töltött Hold Gasztrovíkend a Belvárosi Piacon Széll Tamás új bisztrójának ételeit is megismerheti a közönség a Töltött Hold Gasztrovíkenden, amelynek péntektől vasárnapig a Hold utcai Belvárosi Piac ad otthont. Az ingyenesen látogatható rendezvényen az ország neves és még kevésbé ismert, de jellemzően regionális, helyi alapanyagokra építkező éttermei, valamint vendégtermelők is részt vesznek – közölték az MTI-vel pénteken a szervezők. Megjelenik a balatonfüredi-veszprémi Chianti/Baricska, … Tovább
KávéBár hétvége és sommelier bajnokság a Teslában Negyven kiállító termékeit – kávékat, borokat, párlatokat, kísérőfalatokat – kóstolhatnak a KávéBár Bazár látogatói szombaton és vasárnap a Tesla Budapestben; a rendezvény során több kategóriában mérik össze tudásukat a legjobb baristák és bármixerek, valamint a Magyar Sommelier Bajnokság indulói. A hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseményeként számon tartott, immár nyolcadik alkalommal meghirdetett KávéBár Bazár látogatói elsajátíthatják, miként … Tovább
Versenyre hívja a közétkeztetőket a NÉBIH Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének, OKÉS szakácsversenyéhez kisértetien hasonló megmérettetésre várja a közétkeztető konyhák csapatait a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), valamint a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV). A „Közétkeztetési Szakácsverseny 2017-2018” témája a „tavaszváró ételek a hagyomány és a megújulás jegyében”. A nevezéseket április 18-ig fogadja a NÉBIH. A „Közétkeztetési Szakácsverseny 2017-2018” célja többek között a hagyományos ízek, ételek … Tovább
Mangalicatenyésztők és termékeik mutatkoznak be februárban Budapesten Helyben készült ételek, főzőverseny, élőállat-kiállítás, kistermelői piac és könnyűzenei koncertek is várják a közönséget a X. Budapesti Mangalica Fesztiválon február 10. és 12. között a Szabadság téren, ahol mangalicatenyésztőkkel is találkozhatnak az érdeklődők. A fesztiválra az ország legkülönbözőbb pontjairól érkeznek tenyésztők és őstermelők, így sok esetben magától az állattartótól vehetik meg a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött … Tovább
Új elnököt választott a Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége Budapest, 2017. január 27., péntek (MTI) – A Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének új elnöke Caesar Éva lett öt évre a tisztújító közgyűlés pénteki döntése értelmében – közölte a szakmai szervezet az MTI-vel. Bálint Zoltán korábbi elnök mandátuma lejártával tiszteletbeli elnökként segíti a szövetség munkáját a továbbiakban. Az elnöki beszámoló szerint az elmúlt időszakban a szervezetre számos, a szakma jövőjét befolyásoló feladat … Tovább
Milyen a jó vitamin: természetes, vagy szintetikus? Január végére a szervezet vitaminraktárai igencsak kiürülnek, még akkor is, ha egész télen odafigyeltünk az egészséges táplálkozásra, a megfelelő mennyiségű zöldség és gyümölcsbevitelre. De milyen a jó vitamin, ami hatékony és segít megőrizni egészségünket? „Az a jó, ha egy héten belül már érezhető változást produkál az adott vitaminkészítmény. Egy másodpercre se ringassuk magunkat abban a hitben, hogy a boltban vásárolt … Tovább
Hol vannak a madarak? Az elmúlt hetekben számos alkalommal futott be a kérdés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) az ország egész területéről. A beszámolók szerint azokon a helyeken is, ahol évek, évtizedek óta folyik téli etetés, gyakran a szokott madárlétszám töredékét tapasztalják a madárbarátok, az újonnan létesült etetők pedig sokszor konganak az ürességtől. A jelenségnél csak annak magyarázata lehet furcsább – az … Tovább
Újra akcióban a Hajdúsági Regionális Culinary Team Még nem is olyan régen volt, hogy az erfurti szakácsolimpián versenyezett a Hajdúsági Regionális Culinary Team. 2016.10.22-én 53 nemzet, 59 regionális csapata között az első versenynapon mérette meg magát a csapat, valamint 2016.10.24-én egyéniben négy versenyző versenyzett az egyesületből, és a 800 egyéni indulóból, két bronzéremmel és két diplomával gazdagodott. A csapatot akkor 4 szakács, 1 cukrászversenyző, 3 kukta, … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Újranyílt Budapest ikonikus kávézója Ismét a 19. század végének grandiózus freskói alatt lehet enni-inni – olvasható az infostart.hu-n. Közel …
Szerződés nélkül ne induljon útnak! Bármilyen kedvező utazási ajánlatot is találunk, nagyon fontos, hogy egyértelmű legyen számunkra, hogy ki …