Utazás Tovább emelkednek a turisztikai bevételek Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-03-23 4 perc átlagos olvasási idő 0 1,172 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! A tavalyi történelmi rekordév után 2019 elején is folytatódott a vendégek számának növekedése Magyarországon. Januárban a turisták mintegy 30 milliárd forintot hagytak a hazai szálláshelyeken, és míg a vendégéjszakák száma közel azonos maradt, a szálláshelyek közel 10 százalékkal tudták növelni bevételeiket az előző év azonos időszakához képest. Tovább nőtt mind a belföldi, mind a külföldi vendégek száma 2018 januárjához képest, az év első hónapjában az összes vendégszám csaknem elérte a 650 ezer főt. Kétszámjegyű növekedést értünk el olyan fontos küldőpiacainkról, mint az Egyesült Államok, Kína, Spanyolország, a régióból pedig Romániából és Csehországból érkeztek jóval többen hazánkba, mint tavaly ilyenkor. Jó hír az is, hogy továbbra is élénk a belföldi turizmus, amit a SZÉP-kártya költések több mint 7 százalékos emelkedése is erősít. A pihenőkártya 2019-ben a korábbi évekhez képest is nagyobb mértékben fogja ösztönözni a magyar családok belföldi utazásait. A következő években már nem kell márciusig várnunk, hogy megismerjük a januári forgalmi adatokat. A júliustól bevezetésre kerülő Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak köszönhetően jövőre már valós időben, a teljes szektorra vonatkozóan fogjuk látni a turisztikai mutatószámokat, amely hozzájárul az ágazat versenyképességéhez, a célzott fejlesztések és kampányok tervezéséhez. NTÜ Kép: Archívum Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott Stand az Év Étterme – de mennyit változott tíz év alatt a Dining Guide élmezőnye? Venesz József tényleg „kiirtotta” a magyar konyhát? Nem egyetlen vendéget veszít egy étterem, ha nincs gluténmentes kínálata
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Bevásárlás a strandon, kertmozi az áruházban A szakemberek idén remek vízminőséget és szuper szezont várnak a Balatonnál, amire az elmúlt …
Megjelent az Oldalas magazin 2018. júliusi száma! Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a …