Főoldal Hírek Színes Road Show kilencedik állomás – Baja – 2016. november 21.

Road Show kilencedik állomás – Baja – 2016. november 21.

7 perc átlagos olvasási idő
0
1,667
 ehaccp_topbanner3.jpg

2016. november 21-én folytatódott Lukács István Séf című könyvének országjáró road-show-ja, ezúttal Baján.

Ide Halmosi Zoltán, a bajai Duna Wellness Hotel igazgatójának meghívására érkeztünk.

A gyönyörűen felújított Hotel már kívülről is szép látványt nyújt, azonban belépve sem csalódik az ember. Sajnos nem sok időnk maradt a körülnézésre, hiszen a megérkezésünkkor már az iskolásokból és a helyi szakemberekből álló közönség megtöltötte a termet. Így kezdődött is az előadás. Halmosi Zoltán úr nyitotta azt meg, valamint köszöntötte a jelenlévőket, amit Lukács István Séf úr nyomatékos szavai követtek. Séf úr több érdekes történetet, valamint motivációs gondolatokat is megosztott a jelenlévőkkel.

Örömmel nyugtáztuk, hogy a közönség soraiban, a szakmailag aktív kollégákból sem volt hiány, akik nem féltek kérdéseket feltenni a szakma működésével kapcsolatban.

Jó volt hallani a sok kérdést, továbbá, a színesebbnél színesebb történetet. Valóban egy szép, és jó hangulatú program kerekedett a rendezvényünkből.

A dedikálást és a kötelező fotók elkészítését követően az ebédet, Scheffer Ferenc és Nagy Tibor meghívására, a bajai Petőfi szigeten lévő Sobri halászcsárdában fogyasztottuk el, ahol a hamisítatlan bajai halászlé <gyufatésztával> tökéletes volt. A Duna Wellness Hotel igazgatójának ebédmeghívásával sajnos nem tudtunk élni, mégis ezt roppant mód sajnáljuk, ugyanis a szállodában töltött rövidke idő alatt az étterembe bepillantottunk, láttuk, hogy a terítés, annak berendezése, valamint a személyzet felkészültsége gondos gazdára utal. (Ígérjük, hamarosan leteszteljük ezt az éttermet is!)

A bajai kirándulásunkat összegezve, abszolút sikeresnek gondoljuk. Amit vendéglátónknak Halmosi Zoltán úrnak, és a szervezésben való segítkezést Balogh István Ferenc úrnak ezúton is külön köszönünk!

 

További képek elérhetők: IDE KATTINTVA!

A Road Show korábbi és következő állomásiról EZEN A CÍMEN informálódhat.

(A lefutott eseményekre való kattintással galéria nyílik meg!)

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Színes

Cikk ajánló

Velünk élő történelem – XXVI. Jubileumi Séfbál

Lajosmizse, 2025. február 15. – Ünnepi hangulat és gasztronómiai csodák vártak minden rész…