Légifotókon kutatható a múltunk Magyarország valamennyi településéről található legalább egy archív légifelvétel a Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály légifilmtárában. Az 1959-2007 közötti fotókból már mintegy 120 ezer meg is tekinthető a fentrol.hu internetes oldalon. A digitális archívum számtalan érdekességet rejt, és folyamatosan bővül – emelte ki Takács Krisztián térinformatikai szakügyintéző. Braunmüller Péter osztályvezető hozzátette, a fotók regisztráció után ingyenesen letölthetőek és forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatóak. … Tovább
Idén is igazi programkavalkád várja a Művészetek Völgye vendégeit Több mint 1500 program várja a 28. Művészetek Völgye vendégeit július 20. és 29. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden 28 nagyobb és 40 kisebb helyszínen – közölte a fesztivál főszervezője csütörtökön Budapesten. Oszkó-Jakab Natália elmondta: a fesztivál idén az Európai Unió által meghirdetett 2018-as Kulturális Örökség Európai Évének kiemelt eseménye lesz. Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének … Tovább
Összművészeti zsongás a Zsidó Művészeti Napokon Immár harmadik alkalommal rendezik meg a rendezvényt május 28. és június 10.-e között a fővárosban. A Zsidó Művészeti Napok először 2016 tavaszán került megrendezésre Budapesten. A programsorozat célja, hogy változatos művészeti produkciók által, több belvárosi helyszínen mutassa be a zsidó kultúra sokszínűségét érdeklődő közönségnek. A Rádió Orienten dr. Vadas Vera arról beszélt,minél szélesebb körben szeretnék megismertetni a zsidó kultúra gazdagságát. … Tovább
Emlékérmét bocsát ki az MNB a Szózat megzenésítésének évfordulója alkalmából A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20 ezer forint címletű, különlegesen nagy méretű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki csütörtökön a Szózat megzenésítésének 175. évfordulója alkalmából, az ősbemutató évfordulóján ‒ közölte az MTI-vel az MNB kedden. A közlemény szerint a Szózat megzenésítése emlékérmékkel a jegybank a Szózat örökérvényű soraira, a második nemzeti énekünk ma is aktuális üzenetére … Tovább
Különlegességek az Erkel, az Ódry és a Kiscelli tereiben Ősbemutatókkal, magyarországi premierekkel, ismeretterjesztő előadásokkal és egyéb különleges eseményekkel foglalja össze csaknem két hétbe tematikus évadát a Magyar Állami Operaház. A RingFeszten 2018. május 10-től közel két héten át a mesterre ható, illetve zeneileg belőle táplálkozó komponisták művei szólalnak meg – színpadra állítva, koncertszerűen vagy épp a filmvásznon. A fesztivál részeként megvalósuló premierek közül a május 11-i Örömünnep című … Tovább
Itt a Muzsikáló Magyarország pályázat Muzsikáló Magyarország 2018 címmel írt ki pályázatot turisztikai szempontból frekventált helyszíneken működő vendéglátó helyiségek számára a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Hagyományok Háza az éttermi cigányzene hagyományainak támogatására és népszerűsítésére. A program kibővítésével idén 16 helyszín, nyolc vidéki és nyolc budapesti étterem kap majd lehetőséget arra, hogy cigányzenekart foglalkoztasson – mondta el Kelemen László, a Hagyományok Házának főigazgatója a pályázatot … Tovább
A holokauszt magyarországi áldozataira emlékeznek holnap A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából a Holokauszt Emlékközpontban megemlékezést, a „Cipők a Duna-parton” emlékműnél mécsesgyújtást tartanak hétfőn Budapesten. A kormány oldalán közzétett program szerint a Holokauszt Emlékközpont hétfőn egész nap (10 és 18 óra között) ingyenesen látogatható lesz. A IX. kerületi Páva utcában található épület kertjében félóránként művészeti előadásokkal is várják a megemlékezőket. Szintén az emlékközpontban tartják … Tovább
Rekord tételszámmal indult a Kékfrankos Országkóstoló A Kékfrankos Évének jegyében ma indult az Országkóstoló első üteme, amely során az Országos Borszakértő Bizottság két napon keresztül dolgozik a legszebb tételek kiválasztásán. Kiss Eliza, kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztos elmondta, az ötéves Nemzeti Borkiválóság Programra küldött tételek száma minden várakozást felülmúlt. Minden jelentős termelő elküldte a borait, közel kétszáz kékfrankos érkezett a mustrára. A Kékfrankos Könyv … Tovább
Budapest Európa gasztronómiai fővárosa jelenleg Két napig Budapest Európa gasztronómiai fővárosa. Szombaton érkeztek meg Budapestre az első, európai hírű séfek, olyan szakemberek, akik az éttermüket Michelin-csillaghoz segítették hozzá – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az MTI-nek. Guller Zoltán közölte: a Michelin és a Magyar Turisztikai Ügynökség együttműködésének köszönhetően hétfőn Budapesten lesz az európai gasztronómia egyik legrangosabb eseménye, az európai Michelin Guide díjátadó ünnepség, … Tovább
A szerelemé lesz a főszerep idén az irodalom éjszakáján Harmadik alkalommal kerül sor az Irodalom éjszakája című rendhagyó kulturális rendezvényre március 21-én szerdán a belvárosban. Az esemény keretében este 7-től 11-ig 21 országból mutatnak be írókat és könyveket, 21 terézvárosi helyszínen. Az irodalom éjszakája címet viselő happening formabontó stílusban hozza közelebb az érdeklődőkhöz a világirodalmat. A nyilvános felolvasások sorozatára egy este folyamán kerül sor, különböző attraktív vagy egyébként … Tovább
A szakma tapasztalataiból született turizmusstratégia – 21 pontban fogalmazta meg javaslatait az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Indul a nyár legmenőbb sörös játéka Budapesten Hat ikonikus budapesti söröző, 42 sörcsapjának kisüzemi specialitásait kínálja kóstolásra nyár végégig egy sörútlevél. …
Magyarország Tortája 2025. – A döntős torták A Magyar Cukrász Ipartestület tizenkilencedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt augusztus 20-i …