Elkészült a KKM borválogatása A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) idei borválogatásába idén 30 kiváló minőségű magyar bor került, ezek képviselik a magyar borkultúrát a külképviseleteken és a KKM diplomáciai rendezvényein. A borokat hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón mutatták be. Balogh Csaba, a KKM közigazgatási államtitkára elmondta, hogy a tárca már 17 éve figyel a magyar borok célzott megjelenítésére. A borvidékek egyedi adottságaiból és a pincészetek évszázados … Tovább
Kezdetét vette a hóvirág ünnep az Alcsúti Arborétumban Bár az egybefüggő virágmező még várat magára, a korai tavasznak köszönhetően már az arborétum több pontján virítanak a hóvirágok. A tavalyi évhez képest egy hónappal hamarabb vette kezdetét az országszerte felkapott esemény, amely vélhetően még márciusban is kitart – írja a hirado.hu. Hamarosan teljes pompájában látogatható az alcsúti hóvirágmező Évek óta látogatók ezreit vonzzák az Alcsúti Arborétumba a csodálatos … Tovább
Magyarország lesz Portugália díszvendége Magyarország lesz a Portugáliában február 17-én kezdődő Terras sem Sombra nemzetközi kulturális és komolyzenei fesztivál díszvendége. A hat hónapig tartó rendezvényen a magyar művészek, a budapesti Zeneakadémia hallgatói és fiatal oktatói öt koncerten lépnek színpadra Alentejo tartomány műemlék templomaiban, fellépésüket az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a magyar kulturális kormányzat a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül 6,2 millió forint támogatásban részesítette. Szinte minden … Tovább
Január 24-én választották királlyá Hunyadi Mátyást Nagyszabású reneszánsz forgataggal folytatódik a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által 2018-ra meghirdetett Mátyás király Emlékév, amelyet 2018. január 24-én, Hunyadi Mátyás királlyá választásának 560. évfordulóján tartanak Budapesten. Az emlékévet lebonyolító Magyarság Háza Mátyás király Duna jegén való megválasztásának kerek évfordulója előtt tisztelegve rendhagyó interaktív időutazásra várja az érdeklődőket, elsősorban iskolai osztályokat. Az egész napos rendezvény keretében szabadtéri programokkal, kézműves … Tovább
Három zarándokvonatot indít idén a MÁV Idén három zarándokvonatot indít a MÁV; májusban az erdélyi Csíksomlyóba, júniusban a lengyelországi czestochowai magyar pálosok által alapított kegyhelyre és idén először Medjugorjéba is – hangzott el a zarándokvonatokról Budapesten tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerint Csíksomlyó a nemzeti örökség része, az ezeréves Szent István-i Magyarországhoz … Tovább
Az év utolsó napján is várják a színházak a közönséget Vígjátékokkal, zenés előadásokkal, különleges szilveszteri produkciókkal várják a fővárosi színházak az év utolsó napján a közönséget. Több színház dupla előadást tart: a Vígszínházban a Pál utcai fiúk, a Madách Színházban a Páratlan páros 1-2., a Centrál Színházban a My Fair Lady, a Budapesti Operettszínházban pedig musical-gálaest látható délután és este. A dupla előadások mellett egyes színházakban vacsorával, az előadás után zenés mulatsággal, néhol pezsgővel, … Tovább
Európa élmezőnyében a Szent István-bazilika előtti adventi vásár A Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvény negyedik helyezést ért el a kontinens legjobb karácsonyi vásárait megversenyeztető, brüsszeli székhelyű független European Best Destinations utazási portál által szervezett közönségszavazáson. A hetedik alkalommal megrendezett Adventi Ünnep a Bazilikánál tavaly újoncként a kilencedik helyet szerezte meg a versenyben, most azonban a közönség szerint már Európa negyedik legjobbja – közölték … Tovább
Nemzetközi Cirkuszfesztivál lesz Budapesten Az újkori cirkuszművészet megszületésének 250. évfordulóját Európában elsőként a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál köszönti, amelynek műsorán január 8. és 14. között a szakma legjobbjai versengenek a fesztivál díjaiért ‒ hangsúlyozta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a programról tartott hétfői sajtótájékoztatón Budapesten. „Egy héten keresztül Budapestre figyel a világ” ‒ emelte ki az igazgató, aki elmondta azt is, hogy … Tovább
Mátyás király éve lesz 2018 Mátyás király emlékévet hirdet 2018-ra a nemzetpolitikai államtitkárság – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Az államtitkár közölte: a Kárpát-medence magyarsága az emlékévhez kapcsolódva számos közös rendezvényt, konferenciát tart majd, kiállítást, illetve a fiataloknak történelmi versenyeket szerveznek. Potápi Árpád János az emlékévvel összefüggésben kiemelte a magyar identitás szorosabbra fűzését, és azt mondta: Mátyás király erős kezű, jelentős uralkodóként … Tovább
Boldoggá tehet a vásárlás? A vásárlási döntések szempontjából az Y és a Z generáció, vagyis az 1980 és 2000, illetve a 2000 után születettek a legkönnyebben befolyásolhatók. Ezek a korosztályok hajlamosak leginkább az impulzív, vagyis hirtelen döntésből fakadó, átgondolatlan vásárlásokra – derül ki az Antall József Tudásközpont (AJTK) Suschool ismeretterjesztő fórumán ismertetett reprezentatív kutatás adataiból. Az idősebb generációkat kevésbé teszi boldoggá a vásárlás, és … Tovább
KSH: a vendégéjszakák száma 7,5, a vendégeké 13 százalékkal nőtt novemberben az egy évvel korábbihoz képest
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Nagy kreativitás jellemzi a fiatal magyar séfek munkáját Csizmadia András szerint Nagy kreativitás jellemzi a fiatal magyar séfek munkáját Csizmadia András szerint Nagyfokú …
Idén is a tavalyihoz hasonló grilltermék forgalomra számít a SPAR Tavaly több mint 1 milliárd forint értékű grillterméket értékesített a SPAR a Regnum Húsüzem …