A Kopint-Tárki idén 4,5 százalékos GDP-növekedést vár Korábbi prognózisánál gyorsabb növekedésre számít idén a Kopint-Tárki: a kutatóintézet a járványügyi korlátozások oldásából adódó második félévi élénkülésnek köszönhetően a bruttó hazai termék (GDP) élénk, 4,5 százalékos emelkedésével számol szerdán kiadott legfrissebb konjunktúrajelentésében, szemben a decemberben előrejelzett 3,5 százalékkal. Palócz Éva, az intézet vezérigazgatója online sajtótájékoztatón ismertette: a 2021-es növekedést részben bázishatás eredményezi, a második negyedévben 10 százalék körüli visszapattanás … Tovább
Egyre többen bringáznak Budapesten A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) számlálóinak összesített adatai alapján tavaly márciushoz képest lényegesen növekedett a kerékpáros forgalom a fővárosban – tájékoztatta a Magyar Kerékpárosklub kedden az MTI-t. Minden összevethető mérőhelyen többen kerékpároztak, mint tavaly márciusban. A budai rakparton, az Árpád hídon és a Hungária körúton vezető kerékpárúton rekordokat döntött a bringás forgalom. Munkanapokon és munkaszüneti napokon egyaránt nőtt a havi … Tovább
Fenntartható halgazdálkodás a Balatonon Az idei haltelepítések is megkezdődtek, csak pontyból például már több mint 3 tonna került a Balatonba. A tervek szerint ezt további 7 tonna követi még tavasszal, azonban a saját termelésű hal zöme a telepítés fő időszakában, ősszel kerül a tóba. Szentpéteri Sándor részt vett a fonyódi haltelepítésen, ahol ezúttal 5 tonna ponty került a vízbe. Az erdőkért felelős helyettes államtitkár … Tovább
Elindult a viharjelzés a nagyobb tavainkon Április elsején elindult a viharjelzőrendszer a magyarországi tavakon. A katasztrófavédelem a Balatonon, a Velencei-, a Fertő- és a Tisza-tavon működtet viharjelző állomásokat április elejétől egészen október végéig. A viharjelzőrendszer évről évre százezrek pihenését teszi biztonságosabbá. A riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat adja ki, a rendszer technikai üzemeltetését pedig a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság végzi. A viharjelzőpontok villogó fényjelzéssel jelzik, ha … Tovább
AM: komoly fejlesztés előtt áll a magyar élelmiszeripar, köztük a bioszektor is A biogazdálkodás és a bioélelmiszerek előállítása jelentősen hozzájárul a magyar agrárium növekedéséhez és fejlődéséhez – jelentette ki Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Biopont Kft. ügyvezetőjével történt megbeszélést követően. Erdős Norbert emlékeztetett, hazánkban tavaly 303 ezer hektárra emelkedett a biogazdálkodásba bevont területek nagysága, így az elmúlt 5 évben megduplázódott a bioterületek mérete. A legfrissebb nemzetközi adatok szerint, ezzel … Tovább
Mire figyeljünk a járvány ideje alatt az erdőkben? A kirándulások során is be kell tartani a járványhelyzetben érvényes szabályokat, hogy a magyar erdők továbbra is biztonságos kikapcsolódási lehetőséget kínálhassanak mindenkinek – mondta a húsvéti szünet előtti videóüzenetében Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár. Az állami erdőkben több mint 11 ezer kilométernyi jelzett turistaút-hálózatot használhatnak a kirándulók. Emellett mintegy 1200 kilométer kerékpározásra és közel 400 kilométer lovaglásra kijelölt erdei … Tovább
Újra felméri az élelmiszerfogyasztási szokásokat a Nébih Változtak-e az elmúlt egy évben az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásaink? Miként befolyásolja az elhúzódó koronavírus-járvány, hogy mennyi élelmiszert tartalékolunk otthon? Jól gazdálkodtunk a készletekkel, vagy sok élelmiszerhulladék keletkezett? Hogyan változott életmódunk? Ezek a kérdések állnak a Nébih, a Debreceni Egyetem, valamint a TÉT Platform legújabb közös kutatásának a középpontjában, amelynek feltárásában ismét a lakosság segítségét kérik a szakemberek. A koronavírus-járvány … Tovább
Egyre minőségtudatosabban választanak sonkát a vásárlók A fogyasztók egyre minőségtudatosabban választanak sonkát, és ez különösen húsvétkor van így, hiába nőtt a különféle sonkák ára az idén – közölte a Magyar Húsiparosok Szövetsége az MTI-vel szerdán. A közlemény szerint évek óta folyamatosan értékelődnek föl a jó minőségű termékek, bár a járvány hatását az idei húsvétra még nem lehet pontosan felmérni. Tavaly érzékelhető volt, hogy a bizonytalanság miatt … Tovább
Sonka, tojás, egészség – Hogyan lehet egészséges a húsvéti reggeli? A reggeli a nap legfontosabb étkezése. Még inkább igaz ez a húsvéti időszakra, amikor a reggelinek külön hagyománya van: sonkával, tojással, kaláccsal. Hogyan lehet ezt egészségesebbé tenni? Az Európai Friss Csapat program szerint friss, tavaszi zöldségekkel: retekkel, újhagymával és a húsvétkor elmaradhatatlan tormával. Ezek ugyanis telis-tele vannak ásványi anyagokkal, rostokkal, feltöltik szervezetünket vitaminokkal, és támogatják immunrendszerünk optimális működését. Mustárolaj a … Tovább
Megjelent az Oldalas magazin 2021. áprilisi száma! Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a honlapunkon (www.oldalasmagazin.hu ), vagy közvetlenül a következő linkre kattintással: Oldalas magazin 2021. áprilisi szám >>> A tartalomból: → Objektív: Interjú László Andrással, aki az Új-Zéland-i Anzil magyar étterem tulajdonosa→ Vajon elég okosak vagyunk ehhez? – Asztalos István írása→ Nagylátószög: A szolgáltatóipar nehézségei vajon megnehezítik majd a … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Várhatóan 20 ezerrel több gyermek kaphat kedvezményt 2018. január elsejétől a kormány még több család számára biztosítja a kedvezményes tanév közbeni …
Húsvéti programokkal készül a Budakeszi Vadaspark Tojáskeresés, játékos ismeretterjesztés, kecskeügyességi show, nyuszi- és kecskesimogató, Állatijó Bemutatók és kisállat tréningek – …