Vastagbélrák szűrése vérvizsgálattal Vastagbélrák szűrése vérvizsgálattal Kiváltható lehet a kellemetlen kolonoszkópia mint szűrővizsgálat, ha széles körben elterjednek a biomarker-tesztek. A vastag- és végbélrák második helyen áll a daganatos halálozás listáján, a kórkép pedig már fiatalabb (50 év alatti) korban is egyre gyakoribbá válik. A betegség szűrése azonban – az ajánlások ellenére – meglepően alacsony részvételi aránnyal zajlik, melynek hátterében elsősorban a szűrővizsgálatok … Tovább
Marha vagy halkollagén? Mi a különbség közöttük? Az emberi szervezet is képes a kollagén előállítására, a gond csupán annyi, hogy az idő előre haladtával az előállított mennyiség folyamatosan csökken. Ez a csökkenés már 25 éves kor felett, elkezdődik, idősebb korban pedig kritikusan alacsony szintre lassul le saját kollagén termelődésünk. Ez az elsődleges oka annak, hogy megjelennek az ízületi problémák, a bőr veszít rugalmasságából, valamint ráncosodni kezd. Dönthetünk … Tovább
5 vénabarát reggeli, amivel garantáltan frissen indul a nap Budapest, 2023. május 15. – Magyarországon a felnőtt lakosság közel felét, azaz 3,5 millió embert érint a visszérbetegség. Minden második harminc feletti fiatal tapasztalja a betegséggel járó tüneteket1. Bár a visszérbetegség évek óta komoly népbetegségnek számít, mégis aluldiagnosztizált és alulkezelt betegségről beszélünk, az érintettek nagy része alul- vagy félreinformált. A május 15-én induló Vénák Hete programsorozat ezen szeretne változtatni: szakértői … Tovább
A hétvégén akár már strandolhatunk is Néhány fürdő a hagyományokhoz híven a május 1-i hétvégén megnyitja a strand- és élménymedencéit. A legtöbben ugyanakkor még várnak a melegebb időre, sokan a pünkösdi hétvégére tervezik a nyitást. Néhány évtizede még általános volt, hogy a strandok a május 1-i hétvégén nyitottak ki függetlenül attól, hogy ennek kedvezett-e az időjárás vagy sem. Ezt a hagyományt ma már kevés helyen őrzik, … Tovább
Újra nőtt a sörfőzés és a sörfogyasztás is Csehországban A csehországi sörgyárak tavaly 20,55 millió hektoliter sört főztek, 950 ezer hektoliterrel többet, mint 2021-ben – közölte a cseh sörgyárak szövetsége szerdán Prágában. A Csehországban főzött sör mennyisége két éves visszaesés után ugyan emelkedett, de még mindig nagyjából egymillió hektoliterrel alacsonyabb, mint 2019-ben, a koronavírus-járvány előtt. Az egy személyre jutó sörfogyasztás tavaly 136 literre nőtt a 2021. évi 129 literről. … Tovább
Agrárminiszter: életbe lépett a rovarfehérjékkel kapcsolatos új szabályozás Szigorúbb szabályozás lépett életbe, a rovarfehérjét tartalmazó élelmiszereken fel kell tüntetni a „Figyelem! Az élelmiszer rovarfehérjét tartalmaz!” kifejezést, és azokat a többi terméktől elkülönítetten kell kihelyezni – jelentette be az agrárminiszter pénteken a közösségi oldalán. Nagy István hangsúlyozta, a kormány a szigorú termékjelölési és elkülönítési szabállyal is szeretné védeni a magyar fogyasztókat a Brüsszel által az EU-ban engedélyezett rovarfehérjét tartalmazó … Tovább
Elindult a nevezés a Balaton-átúszásra Már lehet nevezni a július 22-i, 41. Lidl Balaton-átúszásra. A szervezők szerdán közleményben jelezték, hogy „az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport-eseményén” a célba érést követően ezúttal is színes programok várják a résztvevőket. Kiemelik, hogy mivel tavaly már júniusban betelt az úszószámok 11 500 fős létszámlimitje, helyszíni nevezésre nem volt lehetőség, így „ebben az évben sem érdemes sokat várni az előnevezéssel”. „A … Tovább
Nyári álomalak? Még épp időben vagyunk, hogy idén ne csak álom maradjon A legtöbb újévi fogadalom – mint például, hogy többet mozgunk és egészségesebben étkezünk, hogy idén elérjük az eddigi legjobb és legegészségesebb formánkat – többnyire februárra kifullad, és ha bele is kezdtünk egyáltalán az életmódváltásba, sokszor újra meg kell találnunk a motivációt. Már csak néhány hónap választ el bennünket a nyártól, ami a kikapcsolódás és a felhőtlen kalandok ideje, és azt … Tovább
Növényi italok vendéglátós felhasználásra A tej kiváltására alkalmas saját márkás növényi italokat fejlesztett a METRO. A METRO Chef Veggie növényi italokkal nemcsak a tejérzékenyekre és a vegánokra, hanem azokra a vásárlókra is gondolt a nagykereskedelem, akik számára a termesztés körülményei is fontosak. A négy ízben – mandula, rizs, kókusz és barista zab – növényi italok ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származnak és EU Organic tanúsítvánnyal rendelkeznek. … Tovább
KINCS: a magyarok házasságpártiak A magyarok házasságpártiak, és kiállnak a hagyományos családmodell mellett – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatásából, amelynek eredményéről a szervezet hétfőn tájékoztatta az MTI-t. Azt írták: a házasság hete programsorozat alkalmából január 11. és 20. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérés szerint a magyarok 82 százaléka szerint a házasság egy férfi és … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Fűszeres zöldségekkel töltött gomba, savanyú salátával Fűszeres zöldségekkel töltött gomba, savanyú salátával Hozzávalók (4 személyre): 60 dkg gomba …
Hófehér volt a belváros, de hófehér volt a Parlament lépcsője is 2019. június 5-én rendezte meg, az immáron hagyományosnak mondható Szakácsfelvonulását az Étrend Magyar Konyhafőnökök …