Ötvenezernél többen kérték már az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatását Az egy hónapja elindított programban az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók kaphatnak 219 ezer forintos egyszeri támogatást. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette: mostanáig több mint 50 ezer igénylés érkezett be összesen mintegy 11 milliárd forint értékben. A kormányhivatalok eddig hozzávetőleg 40 ezer önfoglalkoztatónak folyósítottak közel 8 milliárd forintot – közölte az Innovációs … Tovább
Kövér László: Mindannyian otthon vagyunk, és együtt vagyunk otthon Magyarországon Mi, akik ebben az országban élünk mindannyian otthon vagyunk, és együtt vagyunk otthon: közös az életünk, közösek az élményeink, közösek az érdekeink és közös a múltunk is – mondta az Országgyűlés elnöke pénteken Ráckevén. Kövér László a KeveFeszt 21 Országos Nemzetiségi Kulturális Fesztivál és Gasztronómiai Napok megnyitóján a ráckevei katolikus templomban hangsúlyozta: fontos időről időre megünnepelni azt a kultúrát, amelyet az … Tovább
Szakácsfelvonulás 2021. 2021. június 30-án már negyedik alkalommal rendezte meg, az immáron hagyományosnak mondható Szakácsfelvonulását az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete. A felvonulás célja, hogy népszerűsítse a Magyarország étele szakácsversenyt és a programba való csatlakozás lehetőségét, valamint az is cél volt, hogy a sok esetben méltatlanul kevés figyelmet kapó-, és a pandémia miatt egy rendkívül nehéz évet „túlélő” szakácsok is megmutathassák magukat, megmutathassák … Tovább
KSH: májusban 47 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Májusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 55 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz, 47 ezerrel az előző hónaphoz képest, és elérte a 4 millió 607 ezret – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A foglalkoztatottak számának 55 ezres emelkedéséhez a munkanélküliek számának 26 ezres csökkenése mellett a munkaerőpiacon jelen lévő aktív népesség létszámának 29 ezres emelkedése is … Tovább
Megcsappant az őszibaracktermés Az átlagoshoz képest 80 százalékkal kevesebb őszibarack terem idén, a tavaszi fagyok jelentős károkat okoztak – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből. A klímaváltozás egyre nagyobb veszélyt jelent, hosszabb távon nem megkerülhető az új, ellenállóbb ültetvények telepítése, a fajtahasználat optimalizálása és a korszerű termesztési módszerek elterjesztése. A NAK a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatósággal (NÉBIH-MGEI) közösen … Tovább
Jelentősen csökkent a magyar söripar teljesítménye tavaly Rég nem látott mértékben, majdnem 13 százalékkal csökkent a söripar teljesítménye tavaly, miközben a teljes élelmiszeriparé mindössze 1 százalékkal – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett elemzésében. A csökkenést főképp a tömegrendezvények elmaradása és a vendéglátóipar leállása miatti forgalomcsökkenéssel magyarázták. Az elemzés szerint a söripar erősen függ a belföldi fogyasztástól, forgalmának 94-96 százaléka belföldi eladásokból származott az elmúlt … Tovább
Már lehet jelentkezni a nyári diákmunka programra A július elejétől augusztus végéig tartó nyári diákmunka programra már lehet jelentkezni a munka.hu honlapon – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Hozzátette, a jelentkezéskor minimális adminisztráció szükséges, a főszabály az idén sem változott, 16-25 év közötti diákok, hallgatók pályázhatnak, a 18 év alattiaknál szülői hozzájárulás is kell. Ismertette, hogy alapvetően … Tovább
Májusban 5,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest Májusban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az élelmiszerek ára 2,6 százalékkal emelkedett 2020. májushoz viszonyítva, ezen belül az étolajé 24,6, a tojásé 8,7, a margariné és a száraztésztáé 7,0, a munkahelyi … Tovább
ITM: tilos lesz több egyszer használatos műanyag forgalmazása július elsejétől Tilos lesz forgalomba hozni egyes egyszer használatos műanyagokat július elsejétől – jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán, online sajtótájékoztatón. Rámutatott: a kormány elkötelezett a klímavédelem mellett, ezért kiemelt célja, hogy minél gyorsabban átállhasson a körforgásos gazdaságra, és e célok mentén hirdette meg 2020. februárban a Klíma- és … Tovább
3 milliárd forintos támogatás ösztönzi a diákok nyári foglalkoztatását 2021-ben is munkatapasztalathoz és jövedelemhez juttatja a nappali képzésben tanuló 16-25 éveseket a júniusban induló „Nyári diákmunka” program. A tárca által biztosított 3 milliárd forintos keretösszeg mintegy 25 ezer fiatal változó időtartamú foglalkoztatásához járulhat hozzá – jelentette be Bodó Sándor az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint. A tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, a program idén június közepétől augusztus végéig … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Tihany lehet a világ legszebb faluja A sokak által kedvelt Balaton-parti falu a utóbbi években számos hazai és nemzetközi elismeréssel …
Vedd a hazait! Védd a hazait! – mozgalmat indít a Magyar Termék Az itthon előállított termékek vásárlására, a hazai szolgáltatások igénybevételére ösztönöz új kampányával a Magyar …