Átólzéig Sajtüzem létesült a startmunka programban Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2017-05-04 12 perc átlagos olvasási idő 0 1,703 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! Megindult a sajtgyártás a magyardombegyházi tejüzemben a beruházási célú közfoglalkoztatási mintaprogramnak köszönhetően, a Belügyminisztérium és a Békés Megyei Kormányhivatal együttes támogatásával. A Békés megyei magyardombegyházi önkormányzat évek óta aktívan részt vesz a járási startmunka programokban. A mezőgazdasági programjának egyik fontos eleme az állattartás, melyen belül kiemelten foglalkoznak kecsketartással, az állomány jelenleg mintegy 200 egyedből áll. Ez utóbbihoz kapcsolódóan a település több éve már a kecsketej feldolgozásával is foglalkozik, e tevékenység végzéséhez pedig egy uniós engedély számmal rendelkező, 65 m2-es tejfeldolgozó üzem is kialakítására került. Az üzemben a sajtgyártás mellett túró, körözött készítésére is van lehetőség. Mára elmondható, hogy Békés megye legfinomabb kecskesajtja Magyardombegyházán készül, melyhez bizonyára az is hozzájárult, hogy az elmúlt években 10 fő, közfoglalkoztatásban részt vevő lakos sajtkészítő tanfolyamon is részt vett. Az önkormányzat minden lehetőséget megragad az új termékek bevezetésére, népszerűsítésére, s már két alkalommal lehetőségük volt az Országos Közfoglalkoztatási Kiállításon is bemutatkozni. Az előállított termékek javarészt helyben kerülnek értékesítésre, de több település és a nagyobb városok felé is történik kiszállítás, ezen felül a termékek promócióját segíti, hogy az önkormányzat egy weboldalt is létrehozott, amelynek látogatottsága folyamatosan növekszik. Ugyanakkor a kecskeállomány folyamatos bővülésével a megnövekedett tejmennyiség feldolgozását a korábbi kis üzem kapacitása már nem tette lehetővé, így az önkormányzat a tejfeldolgozó üzem bővítésének és további működtetésének támogatására közfoglalkoztatási támogatás iránti kérelmet nyújtott be a Belügyminisztérium felé. A Békés Megyei Kormányhivatal és a Belügyminisztérium együttes támogatásával Magyardombegyház Község önkormányzata közel 100 millió forint összegű támogatást nyert el – a 2016. december 9. és 2017. november 30. között időszakra vonatkozóan – beruházási célú egyedi közfoglalkoztatási mintaprogram megvalósítására. A program alapvető célja, hogy tartós munkahelyeket teremtsen a községben élők számára. kormanyhivatal.hu Az üzem 95 m2-el, 12 fő közfoglalkoztatásban való részvételével bővült, így immár összesen 160 m2-es terület áll rendelkezésre a tejüzem működtetésére és a termékek előállítására. Elkészültek a belső építészeti munkálatok, sor került az üzembe helyezésre és a próbaüzem is elindult, 5 fő szakképzett sajtkészítő közfoglalkoztatásba történő bevonásával. A napokban a Belügyminisztérium képviselői látogatást tettek az induló tejüzemben, melynek keretében megtekintették a beruházás megvalósulását és a sajtkészítés folyamatát is. Az üzem befejező, külső építészeti munkálatai is megkezdődtek, melyek várható befejezési ideje 2017. május 31. Magyardombegyház Békés megye egyik legkisebb (mintegy 260 fős), egyben talán leghátrányosabb helyzetű települése is, ahol a közfoglalkoztatottak száma átlagosan eléri az 50 főt. A beruházás megvalósításával tartós munkahelyek keletkeznek a településen. A támogatási időtartam lejártát követően az önkormányzat 5 fő, 5 éves időtartamban megvalósuló továbbfoglalkoztatását vállalta, mely így lehetőséget biztosít az érintettek számára a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra történő visszalépésre. Békés Megyei Kormányhivatal Kép: pixabay
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Oldtimerek hétvégéje 2015 Oldtimerek hétvégéje 2015 2015-ben az „Oldtimerek Hétvégéje”ismét a közkedvelt retro helyszínen, a budapesti …
Turisztikai Világszervezet: 2020-ban történetének legrosszabb évét zárta a turizmus A turizmus történetének legrosszabb évét zárta 2020-ban, a nemzetközi utazások száma 74 százalékkal csökkent az egy …