Színes Továbbra is „luxus” maradhat a vadhús Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2017-05-04 10 perc átlagos olvasási idő 0 1,352 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Pixabay Jelentős csökkentést aligha hoz a fogyasztói árakban, hogy a halhoz hasonlóan a vadhús áfája is 27-ről 5 százalékra csökken a jövő évtől – mondta a Világgazdaságnak a Matusz-Vad Zrt. beszerzési igazgatója. Nagy Dávid kifejtette: bár a kedvezményes forgalmi adó 15-17 százalékos árleszállítást is eredményezhetne, ezt csak kampányjelleggel, legfeljebb két-három hónapig élvezhetik a vásárlók, a feldolgozóüzemek inkább elteszik a különbözetet. Ennek oka, hogy az értékesítés 70 százalékát így is a nyugat-európai, jellemzően német export teszi ki, a külpiacokon pedig 20-25 százalékkal drágábban tudják eladni a vadhúst. A legtöbb szereplő csak azért maradt jelen eddig a magyar piacon, hogy több lábon álljon. Nagy Dávid szerint a 22 százalékpontos áfacsökkentés után összességében legfeljebb 5-6 százalékkal nőhet meg a magyarországi értékesítés aránya. Mint mondta, a kínálat sokszor nem elégíti ki a hazai keresletet, hiszen a szarvasoldalas vagy az őzlapocka gyakran hiánycikk, a prémiumtermékek közül a szarvasbélszín vagy az őzgerinc is ritkán található meg a kínálatban. De a legtöbben a pörkölt- vagy gulyásalapanyagnak való apróhúst keresik vaddisznóból, szarvasból és őzből egyaránt. A Matusz-Vad bevételeit 99 százalékban a vendéglátóipari egységek ellátása adja, emellett eltörpül a budapesti és a győri mintabolt forgalma. Minden termékkörben üdvözlendő az áfacsökkentés Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint, hiszen azzal a termelő, a feldolgozó, a kereskedő és végső soron a fogyasztó is jól jár, de a vadhús aránya jóval csekélyebb az élelmiszer-fogyasztáson belül, mint a szintén mérsékelt forgalmi adó alá sorolt sertéstőkehúsé, baromfié, tejé vagy tojásé. Az intézkedés hatására az áruházakban valamelyest megnő a vadhús forgalma, de a jövőben érdemes lenne kiterjeszteni az áfavágást más alapvető élelmiszerekre, így a kenyérre, pékárura. A vadhúsra sokan luxustermékként tekintenek, hiszen a szarvascomb kilónkénti ára 4000, a lapockáé 3000 forint körül mozog, a gerinc és a bélszín pedig már a 7-8 ezres árkategóriába esik. Apróhúshoz 2000-2300 forint körül hozzá lehet jutni szarvasból, őzből és vaddisznóból is. Kustor György, a Rába-Vad Feldolgozó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője szerint az áfacsökkentésnél hatékonyabb eszköz lenne, ha a döntéshozók megakadályoznák a külföldi cégeket abban, hogy egymásra licitálva kivigyék a frissen lőtt, kiváló minőségű nagyvadat az országból, ezzel szűkre szabva a magyar feldolgozók mozgásterét. Így végül ugyanúgy hazai vadétel kerül az asztalra Európa számos pontján, de az nem jelentkezik a magyar exporteredményekben, mert közvetítői kereskedelem útján jut el a végfelhasználókhoz. OPH/Világgazdaság Kép: Pixabay OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Új fejezet nyílik a budapesti egészségtudatos kultúrában – Közismert márkák állnak össze azért, hogy elérhetőbbé tegyék az egészséges életmódot
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Megjelent az Oldalas magazin 2019. szeptemberi száma! Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a …
Vonatközlekedés: életbe lép a MÁV-START nyári menetrendje Június 20-án életbe lép a MÁV-START nyári, balatoni menetrendje A nyári turisztikai szezonban megszokott …