Nehéz időszak elé néznek az allergiások Az idén jelentős parlagfűpollen-terhelést kell elviselnie annak a mintegy 2,5 millió embernek, akik Magyarországon parlagfű allergiától szenvednek – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn az M1 Ma reggel adásában. Gyuricza Csaba hozzátette, a parlagfű a megművelés alatt álló területeket veszélyezteti, Magyarországon pedig több mint 4 millió hektár szántóterület található. Kiemelte, hogy a gyérítés a … Tovább
Nagyot nőtt a mézfogyasztás A méz itthoni népszerűsítésének köszönhetően hét év alatt több mint a duplájára nőtt a mézfogyasztás Magyarországon – derült ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkárának szavaiból. Feldman Zsolt szombaton Jászberényben, a 31. nemzetközi mézvásár és méhésztalálkozó megnyitóján közölte: az egy főre jutó éves mézfogyasztás a 2010-ben jegyzett mintegy 30 dekagrammról csaknem 80 dekagrammra emelkedett. Ez egy szép ugrás, még … Tovább
5 szokás, amivel akár 10 évvel tovább élhetünk Az életmódunk olyan jelentős hatással van az egészségünkre, hogy bizonyos szokások bevezetésével, megváltoztatásával hosszú évekkel tovább élhetünk. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa összegezte a legfontosabb tudnivalókat. Életmódunk 5 döntő eleme Jó ideje gyűlnek már a bizonyítékok az életmód egészségre gyakorolt hatásáról, amelyet nemrégiben az American Heart Association szaklapjában, a Circulationban megjelent tanulmány is hangsúlyozott. A kutatók arra a tényre építették … Tovább
Nyitottak a cukorbetegek az új eszközökre Cukorbetegeknek készült a bőr alá ültethető, mobil applikációval összehangolható glükózszenzor, amely elődeinél jóval tovább, akár 90 napig is használható. Bibok György, a Cukorbetegközpont diabetológusa beszélt az innovatív eszközökről, újdonságokról. Új eszközök segítségével lehetőség van a szöveti glükózszint folyamatos ellenőrzésére (CGM – Continuous Glucose Monitoring), hogy ezzel is még pontosabb képet kaphasson a beteg és kezelő orvosa a cukorháztartás állapotáról. Az … Tovább
Zúg a füle? Több betegség is okozhatja Zúgás, csengés, ciripelés, duruzsolás – ha tapasztalta már ezeket a hangokat egy csendes szobában ülve, ahol a zajok nem külső forrásból eredtek, akkor valószínűleg fülzúgásban szenved – magyarázza Fülöp Györgyi fül-orr-gégész, audiológus, a Fül-orr-gégeközpont orvosa. A páciensek egy részénél a tünetek idővel az életminőséget is jelentősen rontják, zavarják a nyugodt pihenést, tanulást, munkavégzést, jobb ezért mielőbb orvoshoz fordulni és kezeltetni. A … Tovább
Egyre tudatosabban étkeznek a magyarok A hazai lakosság fogyasztói szokásainak változása az egészséges és tudatos életmód irányába mutat, ugyanis a megkérdezettek azt állítják, hogy 2013-hoz képest több zöldséget, gyümölcsöt és hazai élelmiszert fogyasztanak. Élelmiszer vásárlása esetén a minőség, az ár-érték arány és a származási hely a három legfontosabb tényező a kutatásban résztvevők szerint – derül ki a K&H felméréséből. „A reprezentatív, 600 fő megkérdezésével … Tovább
Dietetikus: nyáron is figyelni kell a változatos táplálkozásra Nyáron is figyelni kell a változatos táplálkozásra, érdemes ezt figyelembe venni a folyadékoknál is, más-más ásványvizet inni, néha csapvízzel oltani a szomjat ‒ mondta Abonyi Orsolya dietetikus szombaton az M1 aktuális csatornán. A szakember elmondta, hogy egy átlagos felnőttnek naponta átlagosan 2000-2500 kalóriát kell bevinnie. A kalóriaigényt személyre szabottan számítják ki, ugyanakkor a férfiak és a nők alapanyagcseréjének igényei … Tovább
Mosták kezeiket a fesztiválozók a VOLT-on Immár 26. alkalommal került sor a soproni Volt Fesztiválra 2018. június 26. – 2018. július 01. között, melyen a Soproni Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya a fesztivál résztvevői számára játékos és interaktív foglalkozással egybekötött foglalkozásokat tartott a helyes kézmosás és az egészséges táplálkozás fontosságáról. A 26. Volt Fesztivál (2018. június 26. – 2018. július 01.) alkalmából a Soproni Járási Hivatal … Tovább
Mire figyeljünk, amikor naptejet választunk? A JAMA Dermatology korábban közzétett vizsgálata szerint sokan nincsenek tisztában a naptejeken látható jelölésekkel. Rózsa Annamária bőrgyógyász, az Anyajegyszűrő Központ orvosa arról beszélt, hogy miért nem elég, ha kizárólag az SPF alapján választunk, és miért fontos figyelni az UVA és UVB jelölésekre is? Mi az SPF? Az SPF az angol Sun Protection Factor, vagyis napvédő faktor kifejezés rövidítése. A világon mindenütt … Tovább
Mozgással csökkenthető a cukorbetegség kockázata Akit az életmódja hajlamosíthat a 2-es típusú cukorbetegség kialakulására, tehát például magas a vérzsír- és koleszterinszintje, túlsúllyal és magas vérnyomással küzd, esetleg a családban előfordul ez a betegség, fontos tudnia, hogy a mozgás bizonyos formái komoly védelmet jelenthetnek a diabétesszel szemben. Dvorák Márton, az Életmód Orvosi Központ mozgásterapeutája nem csak elméletben segít. A kardiotréning és a súlyzós edzés a … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Vegán fine dining Budaörsön Vegán fine dining Budaörsön Érdekes kombinációnak hangzik ez így első olvasásra és …
Zavarja a gyermekek alvását az okostelefon Zavarja a gyermekek alvását az okostelefon Kevesebbet alszanak azok a gyermekek, akiknek a …