Országos online kerékpár-népszerűsítő kampány indul Áprilistól októberig országos online kampánnyal népszerűsíti a hétköznapi bringázást a Magyar Kerékpárosklub – közölte a klub az MTI-vel. A koronavírus-járvány miatt döntöttek úgy, hogy idén is a hagyományostól eltérő módon hívják fel a figyelmet a kerékpározásra, az idei esemény jelmondata: „Inkább bringázz!”. Hozzátették, hogy az országos aktivitás mellett havonta más-más várost állítanak fókuszba, ahol a helyi jellegzetességeket figyelembe véve szervezik … Tovább
A „szennyező elit” életmódváltása is szükséges a klímaváltozás megfékezéséhez A dúsgazdag emberek radikális életmódváltására is szükség van a klímaváltozás megfékezéséhez – figyelmeztetnek brit szakemberek egy friss jelentésben, amely szerint a legvagyonosabb 1 százalék kétszer annyi szén-dioxidot termel, mint a legszegényebb 50 százalék együttvéve. A legtehetősebb 5 százalék – az úgynevezett „szennyező elit” – 37 százalékban járult hozzá a kibocsátásnövekedéshez 1990 és 2015 között – írja a BBC News. A … Tovább
Közel 300 szervezet vesz részt az ország megtisztításában Összesen mintegy 2,4 milliárd forint támogatással teheti tisztábbá az ország egy-egy szegletét, előzheti meg a további illegális hulladéklerakást a Tisztítsuk meg az országot! pályázat eddigi 285 nyertese – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy a Hulladékradar mobilalkalmazás használatával bárki könnyen hozzájárulhat a szeméthegyek felszámolásához. A minisztérium … Tovább
Egyre minőségtudatosabban választanak sonkát a vásárlók A fogyasztók egyre minőségtudatosabban választanak sonkát, és ez különösen húsvétkor van így, hiába nőtt a különféle sonkák ára az idén – közölte a Magyar Húsiparosok Szövetsége az MTI-vel szerdán. A közlemény szerint évek óta folyamatosan értékelődnek föl a jó minőségű termékek, bár a járvány hatását az idei húsvétra még nem lehet pontosan felmérni. Tavaly érzékelhető volt, hogy a bizonytalanság miatt … Tovább
A többség a járvány után is maradna home office-ban Globálisan a munkavállalók 73 százaléka szeretne a járványhelyzet után is rugalmas feltételekkel, leginkább otthonról dolgozni, ugyanakkor a dolgozók 40 százaléka tervezi, hogy még ebben az évben munkahelyet vált – közölte a Microsoft Magyarország szerdán az MTI-vel. A Microsoft legfrissebb Work Trend Index 2021 felmérésébe 31 országból több mint 30 000 munkavállalót vontak be. A felmérésből kiderült, hogy a pandémia olyan … Tovább
Zsírégetés kávéval? Az edzés előtt fél órával fogyasztott erős kávé fokozza a zsírégetést egy spanyol kutatás szerint. A Granadai Egyetem (UGR) pszichológiai karának tudósai kimutatták, hogy a fél órával aerobikgyakorlatok előtt fogyasztott koffein (egy erős kávénak megfelelő mintegy 3 milligramm per kilogrammnyi) jelentősen megnöveli a zsírégetés mértékét – olvasható a Medicalxpress című orvostudományi hírportálon. Emellett kimutatták, hogy a délután végzett testmozgás esetében … Tovább
Egészségvédő program indul a víz világnapján Március 22-én, a víz világnapján startol a 11. éve országosan meghirdetésre kerülő, vízfogyasztást népszerűsítő HAPPY-hét, értékes nyereményekkel. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) tematikus egészséghetéhez évente többszáz óvoda és iskola csatlakozik, így sokezer fiatal tanulja meg, hogy átlagosan napi 2 liter folyadék fogyasztása hozzájárul a fizikai és szellemi egészség megőrzéséhez és a megfelelő teljesítményhez, illetve hogy „ha szomjas vagy, … Tovább
2022-ben tér vissza a Balaton Sound és a Telekom VOLT Fesztivál Ahogy arra számítani lehetett, idén is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában. A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik bíznak abban, hogy a tervezett rendezvények egy része valamilyen formában megvalósulhat, az azonban mára biztossá vált, hogy a VOLT és a Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják. „A Balaton Sound mára Európának egyik fontos, … Tovább
Tej Terméktanács: vitathatatlan a tejtermékek szerepe az egészséges táplálkozásban Változatlan és vitathatatlan a tej és tejtermékek szerepe az egészséges táplálkozásban egy felmérés szerint, amelyből az is kiderült, hogy a fogyasztók nem a tejtermékeket kiváltókként, helyettesítőkként vásárolnak növényi alapú termékeket, sokkal inkább kiegészítő termékként – közölte a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kedden az MTI-vel. Hozzátették, a felnőtt magyar lakosság 97 százaléka fogyaszt tejet vagy tejterméket, 28 százaléka pedig növényi … Tovább
A húsfogyasztás veszélyeit vizsgálták Kapcsolatot talált a rendszeres húsfogyasztás és a nem daganatos betegségek hosszú sora között egy nagy létszámmal végzett brit kutatás. Erős bizonyítékok utaltak már arra, hogy a vörös húsok és a feldolgozott hústermékek (egyebek mellett szalonna, kolbász) túlzott fogyasztása összefügghet a vastag- és végbélrák kockázatának növekedésével. Mostanáig azonban nem volt világos, hogy az erős húsfogyasztás emeli-e más, nem daganatos betegségek kockázatát. … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Hogyan őrizze meg mentális egészségét? Napjainkban a testi egészség mellett egyre több szó esik a mentális egészség fontosságáról. Bár …
Immunerősítők télre Immunerősítők télre Immunrendszerünket sokféle módon felturbózhatjuk a télies napokban. A szintetikus anyagokat hagyjuk …