Új fejezet kezdődhet? – Szakmai egyeztetésen járt az ÉTREND az MTÜ-nél Hosszú idő után érdemi szakmai egyeztetésen vett részt az ÉTREND Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a Magyar Turisztikai Ügynökségnél. A találkozóra fenntartásokkal érkeztünk, mégis kifejezetten pozitív tapasztalatokkal távoztunk. A nyitott párbeszéd mellett azonban egy fontos kérdés már most kirajzolódott: hogyan lehet biztosítani, hogy a jövő szakmai munkacsoportjaiban a hazai turizmus és vendéglátás kis- és középvállalkozásainak hangja se vesszen el? Az ÉTREND … Tovább
Nem az első tárgyalás számít, hanem ami utána következik Az elmúlt hetekben többször előkerült a kérdés: kikkel tárgyaljon a politika, amikor azt mondja, hogy meg akarja hallgatni a szakmát? Induljunk most ki abból, hogy az új vezetés jó szándékkal kezdett hozzá. Adott egy működő államigazgatás, annak intézményei, kapcsolatai és hosszú évek óta megszokott tárgyalópartnerei. Teljesen természetes, hogy elsőként azokkal ülnek le, akiket a rendszer már ismer, és akiket korábban … Tovább
Nyílt levél a miniszternek a magyar vendéglátás jövőjéről Van az a pont, amikor az ember már nem azért szólal meg, mert biztos benne, hogy meghallgatják. Hanem azért, mert úgy érzi, hogy hallgatni lenne nehezebb. Asztalos István, az ÉTREND Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke saját Facebook-oldalán osztotta meg gondolatait arról, miért tartják fontosnak, hogy újra és újra megszólaljanak a hazai vendéglátást érintő ügyekben. A bejegyzés apropója az a nyílt levél, … Tovább
Öt szervezetből hogyan lesz „a szakma”? – Avagy már más anyának nem is lehet okos fia? Érdekes dolgok történnek mostanában a magyar turizmus körül. A napokban közös javaslatcsomaggal jelentkezett öt szakmai szervezet: a MABEUSZ, a MaReSz, a MUISZ, az MSZÉSZ és a VIMOSZ. Sok olyan problémát vetnek fel, amelyekkel nehéz lenne vitatkozni: kiszámíthatóbb szabályozás, adminisztrációcsökkentés, adó- és járulékterhek, munkaerő, képzés, turizmusfejlesztési hozzájárulás, energiahatékonyság, NTAK, infrastruktúra. Sőt, több kérdés kifejezetten ismerős azok számára, akik olvasták az ÉTREND … Tovább
A szakma tapasztalataiból született turizmusstratégia – 21 pontban fogalmazta meg javaslatait az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete 21 pontban gondolta újra a magyar turizmust és vendéglátást az Étrend Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete elkészítette „A magyar turizmus és vendéglátás megújításának stratégiai koncepciója” című 21 pontos szakmai javaslatcsomagját. Az anyagban az elmúlt években összegyűlt ágazati tapasztalatokat, vállalkozói visszajelzéseket, szakmai felvetéseket és problémákat rendezték egységes rendszerbe. A cél nem egy újabb kritikai dokumentum elkészítése, hanem egy olyan szakmai vita … Tovább
Több mint 260 vendéglátó vállalkozás állt a petíció mögé két nap alatt Országos összefogás és régen nem látott nyílt szakmai vita indult az NTAK-ról és a turizmusfejlesztési hozzájárulásról. Mindössze két nap alatt már több mint 260 vendéglátó vállalkozás írta alá az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete által kezdeményezett petíciót, amely az NTAK vendéglátói adatszolgáltatási kötelezettségének felülvizsgálatát, valamint a jelenleg 2 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás rendszerének újragondolását kezdeményezi. Az aláírások gyors gyarapodása arra utal, … Tovább
Szakmai vita bontakozot ki az NTAK kivezetését szolgáló petíció okán NTAK: amikor már nem az adatokról, hanem a bizalomról szól a vita Az elmúlt napokban olyan vita bontakozott ki a közösségi médiában, amely messze túlmutat az NTAK-on vagy egy internetes petíción. A hozzászólásokból egyértelműen látszik, hogy a magyar vendéglátásban felgyülemlett feszültség végre kimondásra került. Már nem pusztán arról beszélünk, hogy kell-e adatot szolgáltatni, hanem arról, hogy a szakma vajon bízik-e … Tovább
Petíció indult az NTAK vendéglátói adatszolgáltatási kötelezettségének megszüntetéséért Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete országos petíciót indított az NTAK vendéglátói adatszolgáltatási kötelezettségének megszüntetése, az adminisztratív terhek csökkentése és a turizmusfejlesztési hozzájárulás felülvizsgálata érdekében. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét arra: a magyar vendéglátás jelenleg olyan gazdasági környezetben működik, ahol a folyamatos költségnövekedés, a munkaerőhiány, az infláció és az emelkedő energiaárak mellett egyre nagyobb adminisztratív terhek nehezítik … Tovább
Előbb hinnünk kell benne… A napokban megjelent egy írás a magyar konyha nemzetközi megítéléséről. Jó írás volt. Elgondolkodtató. Nem azért, mert minden állításával egyetértek, hanem azért, mert újra elővette azt a kérdést, amelyről mi, a szakmában dolgozók évek óta beszélgetünk: vajon érdekli-e egyáltalán a világot a magyar gasztronómia? – szerintem a kérdés valójában nem ez, sokkal inkább az, hogy mi mennyire hisszük el, hogy … Tovább
Merre tovább, magyar vendéglátás? Avagy mit vár a vendéglátóipar az új kormánytól? Az elmúlt napok személyi döntései és kinevezései ismét reflektorfénybe helyezték a magyar turizmus és vendéglátás jövőjét. Nem elsősorban azért, mert egy-egy vezető személye önmagában meghatározza egy teljes ágazat sorsát, hanem azért, mert minden kinevezés üzenetet hordoz. A szakma ugyanis nem csupán azt figyeli, hogy ki kerül egy adott pozícióba, hanem azt is, … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
18 féle bor- és 12 sajtkülönlegesség az Auchan standjánál a Gourmet fesztiválon 18 féle bor- és 12 sajtkülönlegesség az Auchan standjánál a Gourmet fesztiválon Különleges …
Borbély Tamás lett 2020-ban az Év Bortermelője Borbély Tamás badacsonyi borász nyerte el az idén harmincadik alkalommal odaítélt Év Bortermelője címet. …