Átólzéig Adventi családi programok a Néprajzi Múzeumban Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2014-11-15 6 perc átlagos olvasási idő 0 1,514 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Adventi családi programok a Néprajzi Múzeumban Virágkötészeti kiállítás, kézműves és bibliadráma-foglalkozások, valamint koncertek is várják az érdeklődőket az adventi készülődés jegyében november 21. és 23. között a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az adventi virágkötészeti kiállítást november 21-én Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, valamint Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesületének elnöke nyitja meg. Ezt követően Huba Lilla néprajzkutató Advent a néphagyományban címmel tart előadást, emellett virágkötészeti és kézműves termékek vására várja a látogatókat – közölte a múzeum az MTI-vel. November 22-én az érdeklődők adventi koszorút és ajándékokat készíthetnek, a Megvetés és Önbecsülés című kiállításban Pasqualetti Ilona tart játékos múzeumpedagógiai foglalkozást, majd vásári játékot láthat a közönség. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek az épülő betlehemijászol-kiállításba, a betlehemkészítő pályázatra érkezett műveket a kiállítás múzeumi szervezői, Szojka Emese és Koltay Erika mutatják be. A Kő kövön című időszaki kiállítást Bata Tímea, a Megvetés és Önbecsülés című időszaki tárlatot Kerék Eszter vezetésével tekinthetik meg a résztvevők. A nap végén a Taubert Trio ad koncertet. A hét utolsó napján, november 23-án a kézműves foglalkozások mellett Nagy Réka könyvtáros vezetésével a várakozásról, a reményről és a titokról lesz beszélgetés, a Meglepetés Színház pedig bibliadráma-foglalkozást tart felnőtteknek. Pálóczy Krisztina A népdaloktól a genfi zsoltárokig című, Balla Péter munkásságát felidéző időszaki kiállításban kalauzolja a közönséget, a Concentus Consort kamaraegyüttes középkori egyházi zenét, németalföldi, francia és olasz reneszánsz műveket, valamint a Kájoni kódex dallamait adja elő. A Kálvin kórus adventi egyházi énekeket, az EzJazz kamarakórus dzsessz örökzöldeket, gospelt és tradicionális ünnepi dalokat mutat be. MTI / Pixabay OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Fognak még olvasni a digitális bennszülöttek? Bár sokan kritizálják a Z és az Alfa generációt, akiket a kütyük világán kívül …
Újraindul a turizmus-vendéglátás szak a MATE Georgikon Campusán Gödöllő, 2024. november 28. – Az újonnan megalakult Agroturizmus Tanszéket, a jövő ősszel újra …