Kultúra Világszerte készülnek már a szilveszteri bulikra Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-12-30 5 perc átlagos olvasási idő 0 1,017 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Az egyik legnagyobb mulatság most is New Yorkban, a Time Square-en lesz. A téma idén a nagylelkűség, így a kristálygömböt is ennek megfelelően díszítik. Hangolnak már a Bécsi Filharmonikusok is, január elsején a klasszikus dallamok mellett kilenc új darabot is játszanak majd a művészek – közölte az M1 Híradója. 2020. január 1-jén 80. alkalommal rendezik meg a Bécsi Filharmonikusok a világ egyik leghíresebb újévi programját. Az újévi koncertet 90 országban közvetítik majd. Ezúttal egyebek mellett Josef Strauss, és Ludwig van Beethoven egy-egy műve is felcsendül majd. Budapesten is lesz január elsején újévi koncert. A Rádiózenekar és a Zeneakadémia közös újévi hangversenyét, az Újévi nyitányt a Bartók Rádió és az M5 is közvetíti. Lengyelországban, Zakopanéban az ország legnagyobb újévi partijára készülnek. A színpadot még építik egy, a belvároshoz közeli füves területen. Itt a könnyűzene lesz a főszereplő. Számos hazai és külföldi popsztár lép majd január 1-jén színpadra, köztük Natalia Oreiro és Stefano Terrazzino. A tavalyi bulin több mint 50 ezren vettek részt, köztük rengeteg külföldi turista. A tengerentúlon az egyik leghíresebb szilveszteri helyszín idén is a New York-i Time Square lesz. Az est egyik fénypontját, a visszaszámlálás közben leereszkedő csaknem hattonnás kristálygömböt minden évben az aktuális tematikához alakítják. A szervezők idén is több mint egymillió szilveszterezőt várnak a helyszínre. OPH/ M1 Kép: Pixabay Az élelmiszeripar jövőjéről tanácskoztak a teltházas szakmai konferencián Törökbálinton Novembertől újra egységes az élelmiszerlánc-felügyelet Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Nemzetközi sörök találkozása az V. Jubileumi Sörfesztiválon, a Budai Várban Nemzetközi sörök találkozása az V. Jubileumi Sörfesztiválon, a Budai Várban Június 11-14. között fergeteges …
Nagy sikerrel zárult az idei KonyhaKontroll diákvetélkedő Végetért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Oktatási Programjának idei KonyhaKontroll vetélkedője. Az online megmérettetés október …