Főoldal Hírek Utazás Turisztikai Világszervezet: 2020-ban történetének legrosszabb évét zárta a turizmus

Turisztikai Világszervezet: 2020-ban történetének legrosszabb évét zárta a turizmus

6 perc átlagos olvasási idő
0
122
 ehaccp_topbanner3.jpg

A turizmus történetének legrosszabb évét zárta 2020-ban, a nemzetközi utazások száma 74 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi eredményekhez képest a koronavírus-járvány miatt – közölte az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) csütörtökön.

    A közzétett jelentés szerint tavaly egymilliárddal kevesebb utazás volt, mint 2019-ben. Összehasonlításként: 2009-ben a gazdasági világválság miatti visszaesés 4 százalékos volt.

    A visszaesés legnagyobb mértékben Ázsiát és a Csendes-óceán térségét érintette, a turizmus 84 százalékos csökkenésével és 300 millióval kevesebb utas érkezésével. Európában 71 százalékos zuhanást mértek, az utazók száma 500 millióval volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

    A járvány a turisztikai ágazatban több mint 100 millió munkahelyet sodort veszélybe a világon – mutat rá a szervezet.

    A jelentésben azt írták, az egészségügyi helyzet hatására sok ország az idén újból szigorúbb utazási korlátozásokat bevezetéséről döntött, kötelező tesztek, karanténok és egyes esetekben határzárak nehezítik a nemzetközi utazások újraindulását.

    Ugyanakkor várhatóan a koronavírus elleni vakcinák fokozatos érkezése segíteni fog helyreállítani a fogyasztói bizalmat, rugalmassá tenni az utazási korlátozásokat, és így az év során lassanként normalizálódhat a helyzet.

    “Tudatában vagyunk annak, hogy a krízis vége még messze van” – fogalmazott a közleményben Zurab Pololikashvili, a szervezet főtitkára.

    Véleménye szerint a biztonságos utazás előmozdításához elengedhetetlen a koronavírus terjedésének kockázatát csökkentő intézkedések, köztük a tesztek, az utánkövetés és az oltási igazolások harmonizálása, összehangolása és digitalizálása.

    A világszervezet közölte szakértői csoportjának felmérését is, amelyben a megkérdezettek 45 százaléka számít az idén jobb évre a tavalyinál a turizmus szempontjából. A válaszadók 25 százaléka szerint ugyanolyan, 30 százalék szerint pedig a tavalyinál is rosszabb eredmény várható.

    A UNWTO forgatókönyve két és fél, négy év közé teszi azt az időt, amely ahhoz kell, hogy a turizmus újra elérje a 2019-es szintet.

    Előrejelzése szerint elsősorban a természetközeli és szabadtéri tevékenységek iránti kereslet és a belföldi turizmus élénkülése várható.



						
						
					
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Utazás

Cikk ajánló

Megjelent az Oldalas magazin 2021. márciusi száma!

Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonn…