Színes Utazás Csaknem 180 ezren pihennek idén az Erzsébet-táborokban Mintegy 180 ezren vesznek részt az Erzsébet-táborok idei programjaiban, a tervek szerint jövőre még több táborozót fogadnak majd – közölte csütörtöki, zánkai sajtótájékoztatóján a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Hornung Ágnes elmondta, hogy 175-180 ezren pihenhetnek idén év végig a különféle Erzsébet-táborokban, köztük ottalvós, napközi, családi, erdélyi, gyógyító és diabétesztáborokban, valamint az Erzsébet-karácsonyon. A két balatoni táborba, Zánkára … Tovább
Életmód Ingyenes sportolási lehetőségek nyílnak diákoknak Szeptembertől kibővül a Sport43 elnevezésű ingyenes programsorozat, melynek keretén belül az eddigiek mellett új helyszíneken próbálhatnak ki új sportágakat az általános iskolás felső tagozatos, valamint a középiskolás diákok. A szervezők szerdai közleménye szerint kerékpározni Tiszafüreden, Velencén, Fehérgyarmaton, Mohácson, Szentgotthárdon, Fertődön és Eplényben lehet majd, a gördeszkázás helyszíne a Budapest Garden lesz, kenuzni pedig Tiszafüreden, Tokajban, Ráckevén és a Velencei-tavon lesz … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Cristiano Ronaldo szállodát nyitott, mindenhonnan a portugál figyel Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál klasszisa szülővárosában, Funchalban megnyitotta új szállodáját. …
A magyar felnőttek 65 százaléka túlsúlyos vagy elhízott A magyar felnőttek 65 százaléka túlsúlyos vagy elhízott Magyarországon tavaly a felnőtt lakosság …