Főoldal Hírek Színes Szerdán rajtol a XVIII. Coop Rally

Szerdán rajtol a XVIII. Coop Rally

5 perc átlagos olvasási idő
0
171
 ehaccp_topbanner3.jpg

Szerdán rajtol a XVIII. Coop Rally, a program 300 résztvevője hat kelet-magyarországi élelmiszergyártó céget, illetve a COOP csoport két tagvállalatát látogatja meg a következő két napon – közölte a Co-op Hungary Zrt. kedden.

 

A közlemény szerint a szakmai program a minőségi magyar élelmiszer-előállítást és élelmiszereket állítja középpontba.

 

A közlemény idézi Pekó Lászlót, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnökét, aki szerint a Coop Rally-t egy olyan időszakban rendezik meg az idén, amikor a magyar élelmiszeripari, élelmiszerkereskedelmi cégek számos kihívással küzdenek. Hozzátette, hogy az esemény kiváló lehetőséget biztosít az összefogásra és párbeszédre, amelyek szerepe felértékelődik ilyenkor.

 

Azt írták, a franchise alapokon működő hazai kereskedelmi csoport mintegy 30 éve történt alapítása óta üzletpolitikájában stratégiai célként tekint a magyar élelmiszergyártókkal való együttműködésre, a versenyképes magyar termékek forgalmazására. Ennek eredményeként évek óta stabilan 80 százalék felett van az üzletlánc boltjaiban a hazai termékek aránya.

 

Több mint 900 sajátmárkás termékének gyártása során a Coop elsősorban magyar beszállítókkal működik együtt, aminek köszönhetően üzleteiben 90 százalékot meghaladó ebben a termékkörben a magyar termékek aránya – ismertették.

 

A Coop gazdasági csoport 2023-ban 830 milliárd forint árbevételt ért el, ezen belül az üzletlánc tavalyi forgalma mintegy 11 százalékkal 521 milliárd forintot tett ki. Jelenleg az üzletláncnak 1450 településen 2150 franchise üzlete van, valamint további 1500 boltot lát el áruval.

 

A cégcsoport boltmegújítási programjában a 2000 főnél kisebb településeken 461 üzletfejlesztést hajtottak végre 2021 és 2023 között 12 milliárd forintból. Ehhez a Magyar Falu Program 7 milliárd forintos állami forrást nyújtott. A kispostai tevékenység már 91 üzletnél érhető el, 9 településen pedig a nem vényköteles gyógyszerek forgalmazása is biztosított a Coop vásárlói számára – írták.

 

A Coop Rally résztvevői között idén is lesznek magyar olimpikonok, többek között Szabó Gabriella és Csipes Tamara olimpia bajnok kajakozó, illetve az aranyérmes férfi párbajtőrcsapat két tagja, Siklósi Gergely és Koch Máté. A Coop csoport 1996 óta támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), 2021-től stratégiai partnerként.

 

 

***

MTI/Pixabay
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Színes

Cikk ajánló

2024-ben is indul a #vadateszem kampány

Manapság attól hangos a média, hogy az energiaválságot hogyan éli túl a turizmus, lesz-e e…