Főoldal Hírek Átólzéig Több diákmunkás lehet idén nyáron

Több diákmunkás lehet idén nyáron

12 perc átlagos olvasási idő
0
897
 ehaccp_topbanner3.jpg

Mit várnak el a munkaadók a diákmunkásoktól 2019-ben? Mire kell figyelnie a diákoknak a nyári munka elvállalásánál? Hol van a legnagyobb kereslet és hol fizetnek a legjobban? A Prohuman és Prohuman Diákmunka az ország legjelentősebb munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó vállalataiként hívja fel a figyelmet a diákmunkával kapcsolatos fontos tudnivalókra.

„Az országos statisztikák szerint tavaly körülbelül 300 ezer 15 és 24 év között fiatal dolgozott nyáron, csak a Prohuman Diákmunkán keresztül több mint 6000 diák talált munkát, idén pedig további 20 százalékos növekedést várunk. Egyre keresettebb a diákmunka, a nyár szezonális hatása pedig még tovább növeli a fiatalok számát a munkaerőpiacon. Az a tapasztalatunk, hogy azok a diákok, akik év közben heti 20-25 órát dolgoznak, nyáron akár 40-48 órát is munkával töltenek. Így azt mondhatjuk, hogy a 3 nyári hónap alatt annyit dolgoznak a diákjaink, mint 6 nem nyári hónapban.” – mondta el Juhász Csongor, az évente több mint 20 ezer munkavállalót kiközvetítő Prohuman vezetője.

A szakember szerint a fiatalok, a munkaadók és a nemzetgazdaság számára is több szempontból hasznos a diákmunka, azonban érdemes tisztában lenni a legalapvetőbb szabályokkal, lehetőségekkel és kötelezettségekkel. „A diákok bizonyos területeken tartalékot is jelentenek az általános hazai munkaerőhiány orvoslására, illetve a nyári szabadságolás ideje alatt sok esetben szezonálisan helyettesítik az állandó állományt” – tette hozzá.

Ezeken a területeken lehet a legjobban keresni

Ahogy a világon mindenhol, úgy itthon is az IT-s munkák terén kínálják a legjobb béreket, ilyen munkakörökben nem ritka a bruttó 3000 Ft-os vagy afeletti órabér sem. Az átlagnál jobban fizetnek mérnöki, pénzügyi gyakornoki pozíciókban, valamint azokon a rendezvényeken, konferenciákon, ahol idegen nyelven kell kommunikálni a hostesseknek vagy animátoroknak. Mostanában egyre jellemzőbb az is, hogy raktári/logisztikai területen is az átlagnál magasabb bért fizetnek nyáron. 2019 első negyedévében, a nappali tagozatos diákok által megkereshető átlagos órabér Budapesten nettó 1200 forint, míg vidéken 10-20 százalékkal kevesebb volt.

Jogszabályi keretek: tavaly óta nem volt változás

Tavaly óta nem változott a diákmunka jogi szabályozása. Diákként továbbra is csak iskolaszövetkezeten keresztül lehet dolgozni. Diáknak számít ilyen szempontból az, aki nappali tagozatos képzésben vesz részt, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik és nem töltötte be még a 25. életévét. Már 15 éves kortól lehet munkát vállalni a nyári szünetben, 16 évesen már iskolaidő alatt is, de csak maximum 8 órát napközben. 18 éves kor alatt szülői engedély szükséges. A szerződést természetesen írásba kell foglalni, és szükséges a bérről is megállapodni, amely nem lehet kevesebb a mindenkori minimálbérnél, ami 2019-ben bruttó 857 Ft/óra. A diákoknak a bruttó bérükből 15 százalék SZJA-t kell fizetniük.

Itt várják a legtöbb diákot

A multinacionális cégeknél a diákokat legtöbbször mérnöki, adminisztratív, IT és call centeres, idegennyelv-ismeretet igénylő munkakörökben várják. Sokan dolgoznak a turizmusban és a vendéglátásban egész évben, de a nyári főszezonban egyre több felszolgálót, pultost keresnek, konyhában, strandokon és fürdőben pedig különböző munkakörökben kisegítőket. Egész nyáron nagy az igény az ipari területeken működő gyártó cégeknél is, ahol sokszor a szabadságolások idejére foglalkoztatnak nagy számban diákokat, főként betanított munkára. Helyileg a legtöbb lehetőség Budapesten és környékén, a nagyobb megyeszékhelyeken, illetve ott van, ahol ipari park vagy szolgáltató központ (pl.: SSC) található. Nyáron Budapest mellett a Balatonon és a turisztikailag felkapott helyeken könnyű munkát találni.

Izgalmas munkák a nyaralóhelyeken

Nem csak a négy fal között lehet dolgozni: keresnek vízimentőt a Balatonhoz, úszómestert és csúszdafelügyelőt strandokon vagy erdei vasúton jegyet kezelő kalauzt. A Balatonon kívül például a Tisza-tóra is keresnek diákokat, akik túrákat vezetnének a tó legszebb tájain, vitorlázást oktatnak, vagy éppen felügyelik a vízi játszótéren szórakozókat. Ugyanígy a nyári fesztiválok is sok diákmunkát kínálnak.

Hosszú távú karriercélokat is támogat a diákmunka

Egyre többen gondolkoznak már előre is, és a hosszabb távú karrierjüket szem előtt tartva kezdnek el dolgozni a diákéveik alatt. Előnyt jelent egy interjún, ha a diploma mellett már némi tapasztalata is van egy fiatalnak, hogy mire kikerül a munkaerőpiacra. Arról nem is beszélve, hogy a kötelező szakmai gyakorlat is megszerezhető a diákmunka során.

Így érdemes nekiállni a nyári munkakeresésnek

Az interneten keresztül lehet a leggyorsabban utánanézni a diákmunka lehetőségeknek. A megbízható iskolaszövetkezetek portáljain általában lehet több szempont szerint is könnyen keresni, terület, nyelvtudás, földrajzi elhelyezkedés és tapasztalat alapján listázni álláslehetőségeket. Regisztráció után be lehet állítani, hogy értesítést kapjon az érdeklődő a kedvenc állástípusairól.

OPH/Archívum
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

2024-ben is indul a #vadateszem kampány

Manapság attól hangos a média, hogy az energiaválságot hogyan éli túl a turizmus, lesz-e e…