Főoldal Hírek Átólzéig Elégedettek a szezonnal a fesztiválszervezők

Elégedettek a szezonnal a fesztiválszervezők

6 perc átlagos olvasási idő
0
1,279
 ehaccp_topbanner3.jpg

Elégedettek a szezonnal a fesztiválszervezők

 

Elégedettek lehetnek az idei szezonnal a fesztiválipar szereplői: az időjárás kegyes volt, a látogatók száma nőtt, és a piac fokozatosan tisztul. Bár a szomszédos országok egyre nagyobb konkurenciát jelentenek, a befutott előadók jelenleg annyi koncertet tarthatnak, amennyit csak képesek elvállalni – írja a Világgazdaság. 

Bár idén is akadt olyan rendezvény, amely elmaradt, a fesztiválipar szereplői összességében elégedettek lehetnek a szezonnal – igaz ez a szervezőkre, a helyszínt biztosító önkormányzatokra, a szponzorokra, a kereskedőkre és a vendéglátókra is. Ebben az évben nem volt mostoha az időjárás sem.

A Fishing on Orfű hatezer vendéggel második éve volt telt házas, a debreceni Campus Fesztivál látogatóinak száma 40 százalékkal, a mezőtúri East Festé 60 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest, az EFOTT résztvevőinek száma pedig először haladta meg a 100 ezret. Tíz százalék alatti növekedéssel ugyan, de a Sziget és a VOLT Fesztivál is pluszban zárt – a többi között ez is kiderült a 2015-ös szezon gazdasági és társadalmi eredményeit számba vevő rendezvényen. A Kinek jó a fesztivál? – avagy hogy jön ki a matek című rendezvényen településvezetők, nagyvállalatok képviselői és rendezvényszervezők is megosztották tapasztalataikat.

„Ha Budapest a romkocsmák városa, akkor Magyarország a fesztiválok országa” – mondta Tóth Tibor, aki a többi között a Quimby, a Kiscsillag, a Pál Utcai Fiúk, Péterfy Bori, a Csík zenekar és Geszti Péter menedzsere is. Hozzátette: egy jó nevű zenekarnak vagy előadónak jelenleg annyi koncertje van, amennyit csak el tud vállalni.

Gyakorlatilag nincsenek már szabad időpontok az évben, amikor fesztivált lehetne rendezni. Szinte megszűntek a réspiacok, ugyanakkor tisztulni is kezdett az ágazat: azok a cégek és rendezvények, amelyeknek nem volt létjogosultságuk, kirostálódtak. Eközben egyre több és nagyobb eseményt tartanak vidéki helyszíneken, fokozatosan emelkedik a külföldiek száma. Az elmúlt évtizedben a magyarok körében is egyre népszerűbb lett az időtöltésnek ez a formája. Sőt – mint arra Lobenwein Norbert, a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound főszervezője felhívta a figyelmet – a Balaton Sound például egy olyan réteget is elért, amelynek tagjai korábban nem jártak fesztiválozni. A kulcs az volt, hogy a prémium kategóriába pozicionálták a rendezvényt. A siker persze korántsem garantált minden új ötlet esetében, bukásra is volt példa. „Sokan próbálnak pénzt csinálni ezen a területen, hiszen látják a nagy sikereket. Aki azonban fesztivált akar szervezni, számolnia kell azzal, hogy a projekt évente akár tízmilliókat is felemészthet, míg pozitívba fordul” – tette hozzá Lobenwein Norbert.

vg.hu/Pixabay

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Magyarország étele 2023 elődöntő, egy titkos összetevővel

Tizenkét csapat jutott tovább és két tartalékot is megnevezett a zsűri a Magyarország étel…