Kultúra Májusban lehetnek a szakmai vizsgák Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-04-20 6 perc átlagos olvasási idő 0 992 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslata alapján a járványhelyzetre tekintettel, szigorú óvintézkedések mellett májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók.Schanda Tamás elmondta: a gazdaság újraindításához nagy szükség van a versenyképes szaktudással bíró, tehetséges fiatalokra. „Most az emberek egészségének és életének megvédése áll az első helyen – ezért is határozunk meg a javaslatban szigorú feltételeket a vizsgáztatásokhoz. De gondolnunk kell a jövőre is. Nem tettünk le a korábbi céljainkról: azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. A szakképzési rendszer átalakítása most talán fontosabb, mint valaha, ezért folytatjuk az ezzel kapcsolatos munkát, a fiatalokat pedig azzal is támogatni kívánjuk, hogy egy átgondolt, biztonságos, a jelenlegi különleges elvárásoknak megfelelő rendszerben tehessék le a vizsgáikat” – fejtette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára.A javaslat alapján a komplex szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgákat követő időszakban kell megszervezniük az intézményeknek. A szakképzés lényegét jelentő gyakorlati vizsgákat az iskolák által meghatározott időpontban – lehetőség szerint – májusban tarthatják meg. A vizsgákat az érettségikhez hasonlóan kis létszámmal, a vizsgázók közötti megfelelő védőtávolság biztosításával, a biztonsági előírások betartásával kell megszervezni és lebonyolítani.A tervek szerint a vizsga végeredményét a szóbeli vizsga eredménye nélkül kell megállapítani. A vizsgán azok a végzős tanulók vehetnek részt, akik az utolsó tanévben a kötelező szakmai gyakorlat legalább 60 százalékát teljesítették. A vizsgára bocsátás feltételeként előírt okiratok (például nyelvvizsga, jogosítvány) bemutatása nem kötelező, sikeres vizsga esetén a bizonyítványt azok hiányában is ki kell állítani.A szakmai javaslat kitér arra is, hogy mellék-szakképesítés megszerzésére irányuló vizsga nem szervezhető, azokat a 2020/2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakában kell megtartani. A javító- és pótlóvizsgák letételének lehetősége kapcsán megszabott, idén júniusban lejáró egy éves határidő a 2020/2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakának utolsó napjáig meghosszabbodik.A tárca kezdeményezésének elfogadása esetén igazoltnak kell tekinteni annak a tanulónak a hiányzását, aki a veszélyhelyzetre tekintettel valamely vizsgatevékenységen nem vesz részt, és számára a 2020/2021. tanév október-novemberi vizsgaidőszakában kötelező vizsgalehetőséget biztosítani, amely nem tekintendő javító- vagy pótlóvizsgának.A minisztériumi javaslatról a jövő héten születhet kormánydöntés.OPH/ITM Kép: Illusztráció, PixabayMájus 8-án újra féláron fagyizhat az ország! Elsőként készít hazánkban angyalhaj csokoládéból fagylaltot a híres cukrászséf Magyarország Tortája 2025. – A döntős torták Nagy sikerrel zajlott az áprilisi taggyűlés és workshop Budaörsön 10 nap szünet – 10 nap élmény: ezért választanak egyre többen tavaszi tábort
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Séfklub: a júniusi taggyűlést a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában rendezték Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete 2023. június 5-én a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában tartotta …
Csúcsmennyiségű virslivel készül a SPAR szilveszterre Több mint 400 tonna virslivel készül az év utolsó napjaira a SPAR Magyarország saját …