Kultúra Májusban lehetnek a szakmai vizsgák Az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslata alapján a járványhelyzetre tekintettel, szigorú óvintézkedések mellett májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók. Schanda Tamás elmondta: a gazdaság újraindításához nagy szükség van a versenyképes szaktudással bíró, tehetséges fiatalokra. „Most az emberek egészségének és életének megvédése áll az első helyen – ezért is határozunk meg a javaslatban szigorú feltételeket a vizsgáztatásokhoz. De gondolnunk … Tovább
Csőposta Akár 300 ezer forinttal is támogathatják a nyelvtanulást Augusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, és szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések – mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. A képzésben egyénileg, csoportosan és távoktatási formában is részt lehet venni. Az állam személyenként akár 300 ezer forinttal is támogathatja a nyelvtanulást – … Tovább
Ajánló Légy Mester 2017-ben 2017-es támogatott Mesterképzések indulnak a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A tanulóképzésben résztvevő gyakorlati oktatók részére az NFA-KA-NGM pályázat lehetőséget biztosított arra, hogy a teljes vizsgaköltség 20%-áért, kb. 60.000,-Ft-ért végezzék el a jelöltek a felkészítő tanfolyamot és tegyék le a vizsgákat. A pályázatba jelentkezők részére a 180 órás tanfolyamon a részvétel kötelező. Az előzetes jelentkezések alapján az alábbi szakmákban tervezünk … Tovább
Színes Mestermunka Csepelen A mai napon tartották a Pest megyei kamara mesterképzésén belül, a jövőbeni szakácsmesterek hidegkonyhai vizsgáját. A csepeli BVHSZC Szamos Mátyás Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában, ezt Várhelyi Miklós vezetésével jártuk be. Megtudtuk, hogy a mesterképzés elméletből és gyakorlatokból áll. Az elméleti oktatás keretében ételkészítési ismeretet, nyelvet, pedagógiai- és gazdasági ismereteket tanultak a „diákok”. A gyakorlati képzés keretén belül pedig megtanulhatják a mestervizsgán … Tovább
Akik megmentik a zaccot – lezárult a Coca-Cola HBC Magyarország és a MATE által a kávézacc visszagyűjtésére kiírt egyetemi pályázat
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
Több mint másfél fokot vert az idei nyár az előzőekre A sokéves átlagnál több mint 1,5 fokkal melegebb volt az idei nyár – írta …
Szigorúan őrzik a legfinomabb magyar mák titkát Csak a dunavecsei Zöldi Kertészet munkatársai tudják, mi teszi olyan finommá a mákjukat, az …