Főoldal Hírek Színes Jókuti András lesz a lyoni Bocuse d’Or első számú házigazdája

Jókuti András lesz a lyoni Bocuse d’Or első számú házigazdája

8 perc átlagos olvasási idő
0
2,439
 ehaccp_topbanner3.jpg

Szakítva az évtizedes hagyományokkal, 2017. januárjában, a jubileumi 30. Bocuse d’Or verseny első számú műsorvezetője – először a verseny történetében – nem egy francia, hanem a magyar Jókuti András lesz. Hivatalos ceremóniamesterként András felel a verseny hangulatáért és szakszerű közvetítéséért nem csak a Bocuse d’Or két napján, de előtte a Cukrász Világbajnokság során is. Mindez már csak azért sem kis feladat, mert az eseményen a nemzetközi világsajtó közel 2000 akkreditált kollégával képviseli magát.

 

“Hatalmas megtiszteltetés volt már az is, hogy bizalmat kaptam a Budapesten megrendezett Bocuse d'Or európai döntőjének műsorvezetésére tavaly, ahol Mautner Zsófival működtünk együtt nagyon jól csapatban. Így sikerült felkelteni a franciák figyelmét, erre nem számítottam. Kétségtelenül vitathatatlan szerepe lehet ebben annak is, hogy a Magyar Bocuse d'Or Akadémia összefogásával szenzációsra sikerült a májusi budapesti esemény szervezése, az egyedülálló hazai közönség nélkül pedig nem lehetett volna olyan feledhetetlen hangulatot teremteni Budapesten, aminek a híre az egész világot bejárta.

 

A kihívás óriási, francia közönség előtt, idegenben kell bebizonyítanom, hogy a magyar gasztronómia műsorvezetésben és show-ban is tud újat mutatni a világnak. A szakmai szempontok ugyanolyan fontosak, mint az, hogy a közönség jól szórakozzon, miközben a magyar csapat Széll Tamás vezetésével még ennél is sokkal fontosabb bravúrra készül, remélem mindenki boldogan és büszkén térhet majd haza Lyonból – nyilatkozta az első meglepetésből éppen csak felocsúdó Jókuti, a nemzetközileg is jegyzett Világevő blog írója.

 

A Világevő blog (vilagevo.hu) Jókuti András csúcsgasztronómiai-utazási blogja, melyet 2010-ben indított, és már a következő évben megnyerte a zsűritől a legjobb gasztroblog díját a Goldenblogon.

 

A Bocuse d’Or (Concours mondial de la cuisine) kétévente megrendezésre kerülő szakácsverseny, a világ legnevesebb séfjeinek részvételével. A Paul Bocuse mesterszakácsról elnevezett esemény világdöntőjét minden második évben, január végén rendezik meg a franciaországi Lyonban, 2017-ben január 24-25-én. Magyar csapat harmadszor harcolta ki a világdöntőn való részvétel jogát, elsőként 2013-ban sikerült. Az európai döntőt, a Bocuse d’Or Europe-ot májusban Budapesten rendezték meg hatalmas sikerrel.

 

A világ legrangosabb főzőversenyének számít. Az indulók a világ legnagyszerűbb séf-zsűrije előtt készítik el adott időre a munkát. Az ’élő’ verseny középpontjában, természetesen a kóstolás áll. Manapság a Bocuse d’Or versenysorozatban több, mint 50 ország vesz részt.

 

Forrás és kép: TMCGroup

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Színes

Cikk ajánló

Már lehet asztalt foglalni az Országos Étterem Hét őszi programjában résztvevő éttermekbe

Szerdától lehet asztalt foglalni az Országos Étterem Hét őszi programjában résztvevő étter…