Főoldal Hírek Átólzéig Ízelítő a gasztronómia oktatásunk múltjából és jelenéből

Ízelítő a gasztronómia oktatásunk múltjából és jelenéből

13 perc átlagos olvasási idő
0
2,243
 ehaccp_topbanner3.jpg

A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Vendéglátás Intézeti Tanszéke Ízelítő a gasztronómia oktatásunk múltjából és jelenéből címmel konferenciát szervezett, mely Gundel Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából került megrendezésre a BGE Kutatói Napok sorozat keretében.

A rendezvény megnyitását Dr. Csillag Sára, Budapesti Gazdasági Egyetem tudományos rektorhelyettese, és Dr. Lugasi Andrea, mb. dékán, a Budapesti Gazdasági Egyetem – KVIK Vendéglátás Intézeti Tanszékének vezetője vállalta magára, és köszöntötte a száznál is több jelen lévő vendéget.

A köszöntők után Dr. Kádas Lajos (BGE-KVIK – Vendéglátás Intézeti Tanszék) ébresztett gondolatokat a táplálkozás és élelmiszertudomány oktatásról. Őt Debreceni János követte (BGE-KVIK – Vendéglátás Intézeti Tanszék), aki a vendéglátás-oktatás kihívásairól mutatott érdekes adatokat a megjelentek részére. Majd Dr.Sándor Dénes, a BGE-KVIK – Vendéglátás Intézeti Tanszék docense következett, aki a hallgatóik hazai és nemzetközi versenyeken elért sikereit ismertette. Végül Dr. Csizmadia László (BGE-KVIK – Turizmus Intézeti Tanszék) és Gundel János emlékezett meg a korábban ott tanító Gundel Ferencről.

A vendégeket az Egyetem közösségi terében kávéval és uzsonnával fogadták, ahol lehetőség volt baráti beszélgetésekhez is.

Az Egyetem vendégkönyvébe Dr. Lugasi Andrea kérésére kerültek bele a megjelentek rövid üzenetei és aláírásai.

Egy igazán jó hangulatú, kiváló szervezésű rendezvényen vehettünk részt, amit ezúton is köszönünk!

 

És akkor emlékezzünk. Ki is volt Gundel Ferenc?

 

Gundel Ferenc

(Budapest, 1917. febr. 15. – Budapest, 1984. jún. 10.)

Korának egyik legelismertebb vendéglátóipari szakembere, kiváló oktató, termékeny szakíró volt. Gundel Károly fia és méltó követője, utódja.

A kereskedelmi érettségit az Alkotmány utcában, a Kereskedelmi Akadémián tette le. Szaktudását már egészen fiatalon, a szülői házban, továbbá Lyonban, Londonban és Berlinben sajátította el. A Gellértben, a Bristolban, a pécsi Nádorban, Sztálinvárosban (ma Dunaújváros) és különböző budapesti vendéglátóhelyeken (Tejvendéglő, Borostyán étterem) dolgozott különböző vezető beosztásokban, és 17 éven át volt a Nemzeti Szállodának (ami közben a Vendéglátóipari Technikum Tanüzeme is lett) vezetője. Közben már 1962-től volt oktató az Alkotmány utcában, majd lett egyik alapító tanára a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolának, és tagja a Vendéglátás Szervezése Tanszéknek. Főiskolai docensként elévülhetetlen érdemeket szerzett az induló vendéglátóipari főiskola és több tanüzem aktív szervezőjeként. A főiskolán kívül rendszeresen tartott előadásokat különféle tanfolyamokon és a technikumokban, és ezzel, valamint a gasztronómia versenyek zsűrijében végzett tevékenysége révén egy egész generáció mestere volt. Legalább 15 szakkönyv szerzője vagy társszerzője, és legalább 16 szakkönyv lektora volt, nagyon sok szakcikket írt, de számos tanácsadói feladatot (pl. budapesti Hyatt Hotel tervezésében) is ellátott. Szerte Európában képviselte a magyar gasztronómiát, vagy tárgyalófélként, vagy mint különböző tanulócsoportok vezetője, de nem utolsó sorban, mint magyar vendéglők (többek között Manchesterben, Barcelonában és Grazban) üzletvezetője.

Az 1968-ban megalakult Magyar Szakácsszövetség (ma: Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség) egyik alapítója és örökös tagja.

A Főiskola, 60. születésnapja és nyugdíjba vonulása alkalmából, 1977. február 18-án, egy vacsorán köszöntötte Gundel Ferencet, mely ünnepségen, a Venesz József, Dr. Csizmadia László és Rózsahegyi György által elmondott beszédekre, az ünnepelt, egy, az egész életének, vendéglátós gyakorlatának és oktatási tevékenységének ars poétikáját összefoglaló köszönettel válaszolt.

A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának Vendéglátás Intézeti Tanszéke tiszteleg munkássága előtt.

 

Még több fotó IDE KATTINTVA ELÉRHETŐ!

 

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

The House Of Angostura Global Cocktail Challenge 2024/2025

Budapest, 2024.10.08.: Idén újra megrendezésre került Budapesten a The House of Angostura …