Átólzéig Ismét utazási kiállítást rendeznek Miskolcon Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2015-03-16 2 perc átlagos olvasási idő 0 1,147 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Ismét utazási kiállítást rendeznek Miskolcon Immár huszonkettedik alkalommal tartják meg Miskolcon az észak-magyarországi régió legnagyobb idegenforgalmi rendezvénye, a “Menjünk világgá…!” utazási kiállítást, ezúttal március 19-től 21-ig – közölte Bárdos István kiállításszervező az MTI-vel. Elmondta: szakmai körökben a budapesti Utazás kiállítás mellett a miskolcit tartják az egyik legszínvonalasabb rendezvénynek, amelyen most is, mint korábban, egy külföldi és egy belföldi díszvendég is bemutatkozik. Idén Bulgária és Tiszaújváros lesz a vendég – tette hozzá, megjegyezve: a rendezők 100 kiállítót és 9-10 ezer látogatót várnak. A kiállítás alkalmával az ország minden részéből érkező idegenforgalmi szakemberek adnak itt egymásnak találkát és cserélnek véleményt, a szakma képviselői részére évente Miskolc egy-egy érdekes színfoltját mutatják be, idén az újjáépült diósgyőri várba invitálják a szakembereket – mondta Bárdos István. MTI/Pixabay
Akik megmentik a zaccot – lezárult a Coca-Cola HBC Magyarország és a MATE által a kávézacc visszagyűjtésére kiírt egyetemi pályázat
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
Csótány miatt áll a bál Japánban Csótány miatt áll a bál Japánban (MTI) – Visszavon az üzletekből 750 ezer adag …
Gyengült a Budapest Airport utasforgalma A gyengülés első jeleit mutatja a budapesti repülőtér szeptemberi utasforgalma, a korábbi nyári hónapokban, …