Kultúra Hungarikum lett a dobostorta Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-11-06 6 perc átlagos olvasási idő 0 1,468 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A dobostorta bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe, míg a Magyar Értéktár négy tétellel bővült – mondta el Nagy István agrárminiszter a Hungarikum Bizottság keddi ülését követően, Budapesten. A tárcavezető szerint napjainkban egyre jobban felértékelődik az értékmentés, ezért kiemelten fontos feladat a települési, megyei és nemzeti értékeink számbavétele, megőrzése és továbbörökítése a fiatal generációknak. Nagy István ismertette, hogy a Hungarikum Bizottság idei második ülésének döntése értelmében a jövőben a gyűjteményt gazdagítja a dobostorta is, amelyet a magyar szakács- és cukrászművészetért sokat tevő, sokoldalú szakember és szakíró, Dobos C. József 134 évvel ezelőtt mutatott be először a nagyközönségnek, és kóstolói között ott volt Erzsébet királyné és I. Ferenc József is. A miniszter tájékoztatott, hogy a bizottság a mai döntésével a Magyar Értéktárba vette a jellegzetes dunántúli pásztorhangszert, a hosszifuruglát, a regölést, valamint a magyar cifraszűrt és a magyar betyárköltészetet is. V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos a Magyar Értéktár új elemeit méltatva elmondta, hogy a regölés, a hozzá kapcsolódó szokás és ének olyan kuriózum Európában, amely csak a Kárpát-medencei magyarságra jellemző, különleges termékenységvarázsló és köszöntő rítus. A miniszteri biztos elmondta, hogy a hosszifurugla mind játéktechnikájában, hangsorában és morfológiai kiképzésében is egyedülálló sajátosságokat hordoz. Hozzátette: a magyar cifraszűr nemcsak egy reprezentatív magyar népi ruhadarab, hanem nemzeti szimbólumunk is, míg a magyar betyárköltészet közel 200 éves múltra tekint vissza és hozzájárult a magyar virtus eszmei tartalmának fennmaradásához. A hétfői bővítéssel a Hungarikumok Gyűjteményébe jelenleg 71 érték, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 167-re emelkedett. OPH/MTI Kép: Wikimedia Commons Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében Fermentált ételek 2026-ban: street food töltött káposzta nyert Megjelent az Oldalas magazin 2026. novemberi száma A BGE dékánja is bekerült a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságába OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Hogyan védekezhetnek a magyar városok a hőség ellen? Új MATE kutatás vizsgálta a beépített felületek és a talaj vízgazdálkodási kapcsolatát Gödöllő, …
Kibővült prémium bor- és pezsgőválasztékkal nyílt meg az Auchan őszi borvására A borfogyasztási szokások terén Magyarország stabilan közelít az európai trendekhez: a vásárlók ma már …