Főoldal Hírek Átólzéig Hétvégén már vehetünk friss hazai szamócát

Hétvégén már vehetünk friss hazai szamócát

6 perc átlagos olvasási idő
0
138
 ehaccp_topbanner3.jpg

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint a magyar szabadföldi szamóca kisebb mennyiségben már ezen a hétvégén megjelenik a piacokon. A köznyelvben epernek hívott gyümölcs – valójában szamóca – jelenleg javarészt görög, spanyol importként kapható, illetve az utóbbi hetekben már a magyar üvegházi, fóliás szamóca is megvásárolható. A hazai szamóca ízében, állagában is nagyságrendekkel jobb a külföldről, több ezer kilométerről behozottnál, hiszen frissen kerül a fogyasztókhoz.

 

A rekord meleg áprilisi tavasz felgyorsította a növények növekedését, ennek következtében idén kevésbé lesz érezhető a különbség a fóliás, valamint a szabadföldi szamóca betakarítási ideje között. A magyarországi ültetvények megfelelő állapotban vannak, továbbá a jövőbeni jégkárok mértékét – a Kamara által kiépített és május elején üzembe helyezett – országos talajgenerátoros jégkármérséklő rendszer már csökkenteni fogja.

 

A friss magyar szamóca könnyen megkülönböztethető az importált, még koraéretten leszedett és több ezer kilométerről ideérkező importtól. Például a magyar áru állagra nem olyan kemény és a csészelevelei frissebbek, nem beszélve a nagyságrendekkel jobb ízéről. A hazai fajták szájéretten szedhetőek, mivel jóval rövidebb idő alatt eljut az áru a fogyasztóhoz, mely különbség ízben is megmutatkozik. A hosszú szállíthatóságra nemesített import fajtáknál bizonyos érzékszervi tulajdonságok (illat, íz, aroma) eltűnnek vagy gyengülnek a nemesítés során, ráadásul a szedési idő meghatározásánál sem az érettség a döntő, hanem a szállításra alkalmasság.

 

A legnagyobb termőterületek Bács-Kiskun és Pest megyében találhatóak, ahonnan az idei évben a kisebb károk ellenére is megfelelő termés várható. A magyar szabadföldi szamóca jellemzően május közepétől kerül ki a piacok, üzletek pultjaira. Az úgynevezett hajtatott növényházi, fóliás hazai szamócával pedig már egy hónappal korábban is lehetett találkozni a piacokon.

 

A termelési adatok szerint a magyarországi szamócatermelés területe mintegy 800 hektáros, amin évente – az időjárási viszonyok miatt változóan – 8-10 ezer tonna áru terem. Főbb termőterületeink Pest, Bács-Kiskun, Heves, Somogy, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron megye egyes részein találhatóak. Az országban lévő termőfelület hozzávetőlegesen fele fóliasátras hajtatás.

 

A köznyelv által „epernek” nevezett gyümölcs valójában a szamóca. Az eper (ami egyébként fán terem) és a szamóca rendszertanilag is eltérő egységbe tartozik: az eper a Morus nemzetségbe, az eperfafélék családjába (termésének színe fehér vagy fekete), a szamóca pedig a Fragaria nemzetségbe, a rózsafélék családjába.

 

 

NAK Kép: Pixabay
  • Mosolygósak a magyar eladók

    Világszínvonalon teljesítenek a magyar eladók és a kormányhivatalokban dolgozók a köszönés…
  • Az idén kedvezőbb lesz a szamócatermés

    A téli és tavaszi fagyok az idén nem okoztak érdemi kárt a magyar szamóca ültetvényekben, …
  • Világhírnévre tör a magyar nyelv

    Hiánypótló, angol nyelvű könyvsorozat jelent meg a magyar nyelvről. Kenesei István akadémi…
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Az ajkai Mangó étteremben született Magyarország étele 2018-ban

Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete 2018. május 26-án a Budapesti Gazdasági Egyetem …