Kultúra Nemzetközi Cirkuszfesztivál lesz Budapesten Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2017-12-12 2 perc átlagos olvasási idő 0 1,177 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Az újkori cirkuszművészet megszületésének 250. évfordulóját Európában elsőként a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál köszönti, amelynek műsorán január 8. és 14. között a szakma legjobbjai versengenek a fesztivál díjaiért ‒ hangsúlyozta Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója a programról tartott hétfői sajtótájékoztatón Budapesten. „Egy héten keresztül Budapestre figyel a világ” ‒ emelte ki az igazgató, aki elmondta azt is, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban négy földrész 15 országának 126 artistaművésze mutatja be A és B programban produkcióit, amelyeket több mint 30 cirkuszigazgató és cirkuszi menedzser tekint meg a közönség mellett. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte, hogy az elmúlt években a Fővárosi Nagycirkusz igyekezett megújítani a művészeti ágat „és tette mindezt a legjobb és legminőségibb irányba való haladás szellemében”. Hozzáfűzte: egy olyan rangos esemény megrendezése, mint a jubileumi évet nyitó cirkuszfesztivál, komoly értéket ad hozzá Budapest kulturális és turisztikai életéhez. MTI Kép: Pixabay
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Megjelent az Oldalas magazin szeptemberi száma! Megjelent az Oldalas magazin szeptemberi száma! Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, …
Már szabadtéri rendezvényeken is kötelező a maszkviselés Péntektől kötelező a maszkviselés a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is a Magyar Közlönyben …