Átólzéig Ismét lesz Szakmák Éjszakája Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-04-10 4 perc átlagos olvasási idő 0 1,079 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! A szakképzési lehetőségekre szeretnék felhívni a figyelmet a pénteken megrendezendő Szakmák Éjszakáján – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Pölöskei Gáborné azt mondta, a cél a lehető legtöbb szakma bemutatása, és az érdeklődés felkeltése irántuk. A helyszíneken a látogatók maguk is kipróbálhatják az adott szakmákat. A Szakmák Éjszakáját 2016 óta rendezik meg, tavaly mintegy 56 ezren vettek részt rajta – ismertette, hozzátéve, a határon túlról is egyre több iskola kapcsolódik be. A szakképzések többsége cégekkel, vállalatokkal közösen történik: az iskola adja az elméleti, a vállalat a gyakorlati oktatást. Idén a Szakmák Éjszakáján országszerte 160 település 467 szakképző intézménye több mint 4400 programmal várja az érdeklődőket április 12-én 18 és 22 óra között. A látogatók 50 százalékos utazási kedvezménnyel juthatnak el a programokra, amelyek listája a rendezvény honlapján elérhető. OPH/MTI/Pixabay Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében Fermentált ételek 2026-ban: street food töltött káposzta nyert Megjelent az Oldalas magazin 2026. novemberi száma A BGE dékánja is bekerült a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságába OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Kézikönyvvel segít a NAK Élelmiszeripari kézikönyv című sorozatot indított el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A kiadványok a …
Van úgy, hogy dönteni kell Az Oldalas magazin szeptemberi számát teljes egészében Lukács István séf úr, a hazai szakácstársadalom …