Főoldal Hírek Átólzéig A vulkánok világát mutatják be ma a felfedezők napján

A vulkánok világát mutatják be ma a felfedezők napján

6 perc átlagos olvasási idő
0
1,224
 ehaccp_topbanner3.jpg

A vulkánok világát mutatják be ma a felfedezők napján
 

   A vulkánok állnak idén a Felfedezők Napja – Kutatóexpedíciók Fesztiválja című rendezvény középpontjában, amely a Millenáris parkban várja ma az érdeklődőket.

    Harmadik alkalommal rendezi meg a felfedezők napját a Földgömb magazin és a Magyar Földrajzi Társaság. Bár idén a vulkánok lesznek a program főszereplői, a látogatók a régészek, paleontológusok, biológusok, antropológusok, klímakutatók, vulkanológusok, geográfusok és még számos tudományág kutatóinak munkájával és a terepi kutatás világával is megismerkedhetnek – közölték a szervezők az MTI-vel.

    A látogatók a rendezvény előadásain, bemutatóin, minikiállításain keresztül pillanthatnak be a szakemberek munkájába és ismerkedhetnek meg a felfedezők eszköztárával. A program célja elsősorban, hogy felhívja a figyelmet a kutatóexpedíciók fontosságára és tudományos gyökereire.

    A programban nemcsak a 2010 tavaszán kitört izlandi Eyjafjallajökull vulkánról, hanem a 200 éve, 1815. április 5-én több ezer évi nyugalom után kitört indonéziai Tambora tűzhányóról is megemlékeznek.

    Idén márciusban jelent meg az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) által támogatott éves összesítés a Föld természeti veszélyeiről, amelyben első alkalommal kaptak helyet a vulkáni veszélyforrások. Ma 86 országban mintegy 800 millió ember él potenciálisan aktív vulkán 100 kilométeres körzetében, azaz vulkáni veszélynek van kitéve. Ez a Föld lakosságának több mint 10 százaléka. A vulkanológia szakemberei egyre újabb eszközöket vetnek be, hogy jobban megismerjék a tűzhányókat, a vulkáni működést, és ezt a tudást felhasználják a kitörések előrejelzésben. Ezekről az eszközökről és módszerekről is lesz szó a szombati programon.

    A gyerekeket és a kalandvágyó felnőtteket egy hétpróba játékkal is várják a szervezők, amelyben a látogatók bemutathatják hogyan állnának helyt egy valódi expedíción. Aki teljesíti a feladatokat akár egy lengyelországi utazást is nyerhet.

    A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány idén is odaítéli a Magyar Felfedező Nagydíjat, amelyet Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára ad át a rendezvényen. A leendő díjazott olyan expedíciós feltáró tevékenységért kapja az elismerést, amely új szakmai eredményeket hoz, maradandó értékteremtéssel jár, jelentős és nemzetközi figyelmet kelt. A korábbi években Börcsök Péter barlangkutatót és a Himalájában dolgozó Irimiás Balázst, a Csoma Szobája Alapítvány elnökét díjazták.

    A rendezvény holnapján élőben követhetők a Millenáris parkban zajló események. A felületen a szombati előadások egy része később is újranézhető lesz.

 

MTI/Pixabay

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Négy országból 1763 pálinka és párlat

Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett XIII. Quintessence Pálinka- és Párlatversen…