Átólzéig A napraforgós lett a Balaton fagyija Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2015-05-12 5 perc átlagos olvasási idő 0 1,128 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A napraforgós lett a Balaton fagyija A napraforgóst választották a Balaton fagyijának a Nyitott Balaton rendezvénysorozat záró programjaként meghirdetett versenyen – olvasható a Balaton Turizmus Szövetség MTI-nek küldött közleményében. A versenykiírásnál a szervezők azt kérték, hogy természetes alapanyagokból készülő, hagyományos kézműves fagylaltokat nevezzenek a cukrászdák. Idén a balatonföldvári Kárpáti Fagylaltozó nyerte a Balaton Turizmus Szövetség Balaton fagyija-díját. A zsűri különdíjat adott a tavalyi győztes Florida Fagyizó (Balatonmáriafürdő) gesztenyés álom, a zalakarosi Szilágyi Cukrászda almaszimfónia (muskotályos sült alma) és az Amaretto Fagylaltozó almádi házi krémes fagylaltjáért. Az idei nyertes fagylalt készítője, Kárpáti Péter hangsúlyozta, hogy nagyon szerette volna megmutatni a közönségnek és a kollégáinak, hogy nemcsak a drága szicíliai pisztáciából és a piemonti mogyoróból lehet finom fagylaltot készíteni, hanem a “mi kis szotyinkból is”. A versenyt a régiós szövetség idén is a Nyitott Balaton rendezvénysorozat keretében hirdette meg. A felhívásra csaknem 30 fagylaltot neveztek a tó környéki cukrászdák és fagyizók. A versenyhez saját, navigációval ellátott webes alkalmazás is készült, hogy az érdeklődők minél könnyebben tájékozódhassanak és juthassanak el a helyszínekre. Az alkalmazást a rendezvény holnapján lehet elérni. Május 3-án a négytagú zsűri 300 km-t autózva járta végig a helyszíneket és kóstolta végig a fagylaltokat. A bírálat fő szempontja volt az íz, a harmónia, az illat, a kreativitás, a felhasznált anyagok, az állag és a dekoráció. Meszes István, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség oktatási bizottságának és a zsűri elnöke a győztes fagylaltról elmondta, hogy “kiváló az utóíze, az állaga nagyon selymes, krémes, amilyennek egy jó fagylaltnak lennie kell”. A díjnyertes fagylalt receptjét a szervezők megosztják a www.balatonfagyija.hu weboldalon, hogy minél több helyen elkészíthessék ezt a balatoni finomságot a cukrászdák és fagylaltozók. MTI/Balatonfagyija.hu
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
A nemzet fennmaradásához kimagasló egyéni teljesítmények szükségesek A kimagasló egyéni teljesítmények, ahogy a múltban, úgy a jövőben is hozzájárulnak a magyar …
KSH: a vendégéjszakák száma 7,5, a vendégeké 13 százalékkal nőtt novemberben az egy évvel korábbihoz képest Budapest, 2024. január 4., csütörtök (MTI) – Tavaly novemberben a magyarországi turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, …