Főoldal Hírek Csőposta Ünnepi fogást pulykából

Ünnepi fogást pulykából

9 perc átlagos olvasási idő
0
693
 ehaccp_topbanner3.jpg

A karácsonyi ebédek, vacsorák magyar családi hagyományához egy ideje hozzátartoznak a pulykából készült finomságok is. Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya a megszokott fogások mellett újfajta, izgalmas pulykás recepteket ajánl figyelmünkbe. Ezeket mi is kipróbálhatjuk az ünnepek alatt, hiszen így a megszokott fogásaink helyett idén változatos ízekkel lephetjük meg a családot és a vendégeket.

A pulyka is a modern európai karácsony egyik szimbólumának tekinthető. Ma már a magyar családok jelentős hányadánál elképzelhetetlen a karácsonyi asztal pulykahúsból készült fogások nélkül.

Nem volt ez mindig így. Évszázadokon át a falusi otthonokban a böjti hagyomány okán Szenteste hal, majd karácsony két napján pedig sertéshús került az asztalra. Az ok a mai embernek inkább humoros: úgy tartották, hogy a sertés előretúr, vagyis a maga módján építi a jövőt, a szárnyassal ellentétben, ami hátra kapar, ami nem viszi előre a famíliát.

Mindez azonban már a múlté, hiszen a karácsonyi menün a pulyka „uralkodik”, ez pedig elsősorban angolszász hatásnak köszönhető. Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban gyakorlatilag nincsen karácsonyi vacsora pulyka nélkül. Innen került ez a remek hagyomány Belgiumba, Franciaországba és végül egész Európába. Magyarországon a rendszerváltás után egyre gyakoribb e húsfajta megjelenése a karácsonyi asztalon részben az elérhetőbb választék és az egészségesebben elkészíthető fogások okán is.

A pulykahús azért is vált az egyik kedvenccé, mert könnyű, zsírszegény, így az ünnepi lakmározás során nem terheli meg a gyomrot. Sokféleképpen elkészíthető, változatosan fűszerezhető. Itthon a nem reprezentatív felmérések alapján a rántott pulykamell és az aszalt szilvával és/vagy gesztenyével töltött változat, illetve valamilyen kombinációjuk a legnépszerűbb.

Természetesen ez utóbbira is van receptje Dosso Gabinak, a Gallicoop háziasszonyának, aki azért az idén jó néhány különleges karácsonyi fogást is összegyűjtött és tökéletesített azért, hogy a kísérletező kedvű magyar háziasszonyok is kipróbálhassanak néhány újdonságot. Az izgalmas karácsonyi pulykareceptek alapanyagai között találkozhatunk naranccsal, gyömbérrel, likőrökkel és számos egyéb illatozó finomsággal. Így, miközben az ünnepi fogások sülnek, a ház is megtelik a karácsony illataival.

Karácsonyi töltött pulykamell

HOZZÁVALÓK 4–6 főre: 1 db csont nélküli, bőrös pulykamell (1,5–2 kg) só bors 10 dkg vaj 25 dkg ementáli sajt 1 kg darált pulykahús 1 nagy vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma friss kakukkfű friss rozmaring 1 db tojás 10 dkg zabpehely 20 dkg erdei gomba 1 marék aszalt vörös áfonya 2 dl száraz fehérbor A körethez: 2 db cukkini 1 kg kelbimbó 1 kg burgonya só bors olívaolaj 1 db gránátalma magjai

ELKÉSZÍTÉS: A pulykamellet bőrrel lefelé kiterítjük, ha szükséges, vágunk le a húsból, hogy tölthető legyen. Bedörzsöljük sóval, borssal és egy kevés olvasztott vajjal. A sajtot 2×2 centis rudakra vágjuk. A sütőt előmelegítjük 160 fokra. A töltelékhez egy tálban a darált húst összekeverjük a felaprított hagymával, fokhagymával, sóval, borssal, kakukkfűvel, rozmaringgal. Hozzáadjuk a tojást, a zabpelyhet, a felkockázott gombát meg az aszalt áfonyát. Alaposan összedolgozzuk. A pulykamellen elsimítjuk a tölteléket, rátesszük a sajtrudakat is, és szorosan felgöngyöljük. Zsinórral átkötjük és egy hőálló tálba fektetjük. Meglocsoljuk a maradék olvasztott vajjal, a hús alá öntjük a bort, aztán alufóliával letakarva 1,5 órát sütjük. Ekkor levesszük róla a fóliát, feljebb tekerjük a sütő hőfokát 180 fokra, és további 30 percig sütjük. A körethez a zöldségeket nagyobb darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, aztán kevés olívaolajon grillserpenyőben megsütjük. A húst a sült zöldségekkel és gránátalmamagokkal tálaljuk, és kínáljunk mellé vörösboros áfonyaszószt meg burgonyatornyokat.

  • Hiánycikk lett Amerikában a hálaadási pulyka

    Hiánycikk lett az amerikai hálaadási pulyka és az ünnepi vacsora egyéb hozzávalói a globál…
  • Kezdjük pulykahússal a napot!

    Ha új év, akkor új élet. Az eseményben szegény január alkalmat ad rá, hogy átgondoljuk szo…
  • És te miért vagy hálás?

    Tedd sajátoddá a Hálaadás ünnepét!Minden november utolsó csütörtökén egy kontinensnyi orsz…
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Csőposta

Cikk ajánló

Elsőként készít hazánkban angyalhaj csokoládéból fagylaltot a híres cukrászséf

Sorok állnak a mindössze 550 forintért kínált fagyiért A dubaji csoki őrület után idén tav…