Főoldal Hírek Átólzéig Túl sok a méhész

Túl sok a méhész

6 perc átlagos olvasási idő
0
709
 ehaccp_topbanner3.jpg

Hazánk világelső méhsűrűségben, ami büszkeség is, de a méhészek legfőbb problémáját is hűen tükrözi.

 

Nagyon felhígult a szakma a rendszerváltás óta, Demeter László méhész egészen odáig ment, hogy kijelentette a Kossuth Rádió Napközben című műsorában: nagyobb károkat okoztak a dilettánsok, mint a klímaváltozás. Megjegyezte: érthető módon sokan belemenekültek ebbe a kecsegtető szakmába, mert 5-6 hónapnyi kemény munka után jut idő „az emberi életre”.

A probléma gyökere, hogy az emberek, miután rájöttek, hogy a méhészet is egy nehéz szakma, gyakran magukra hagyták a kaptárakat.

Ezekből szedik össze a betegségeket a méhek, melyek képesek száz négyzetkilométeres területet is berepülni – mondta el Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. Boross Péter szerint ez áll annak a hátterében is, hogy a méhcsaládok harmada elpusztult az elmúlt hónapokban.

 

Hobbi vizsgával

Jelenleg bárki csak úgy belefoghat a méhészkedésbe, egyedül az van meghatározva, hogy hova nem lehet kaptárt telepíteni, például iskola közelében. Boross Péter hozzátette, hogy ezzel szemben a halászathoz és vadászathoz is vizsgát kell tenni, míg ezeket a legtöbbször csak hobbiként űzik.

Ezért a szakma kötelező vizsgához kötné azt, hogy valaki belefogjon a méhészetbe. Jelenleg is folynak a tárgyalások a tárcával a rendeletről, mely az ősszel léphet életbe, Boross Péter szerint.

 

A fogyasztó is jól járna

A beszélgetésben elhangzottak alapján a szakma ettől – a többi között – azt is várja, hogy a méz minősége is javulni fog. A minimumvizsgába ugyanis a jogszabályi és méhegészségügyi kérdések mellett azt is kérdeznék, hogy hogyan kell minőségi mézet előállítani.

Ugyanakkor Demeter László szerint, aki 25 éve van a szakmában, a lexikális tudás elsajátításával az emberből még nem lesz szakember, hiszen „minden év más”. Így azoknak, akik belefognának, azt ajánlja, hogy a méhcsaládok vásárlása előtt szegődjenek el egy gyakorlott méhészhez.

 

OPH/Kossuth Rádió/Napközben Kép: Pixabay

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
  • Ma nyit a LUPA

    Május 17-én megnyitja kapuit „Budapest tengerpartja”, a Lupa Beach.  Bár az igazi str…
  • Európa élén járunk elhízásban

    Az elhízottak aránya Európában a felnőtt lakosság körében Magyarországon a legmagasabb, gl…
  • Hazajáró Kupa túrasorozatot hirdettek

    Beregszászi közönségtalálkozóval és Maderspach-emléktúrával is várja a Hazajáró Egylet máj…
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Ma nyit a LUPA

Május 17-én megnyitja kapuit „Budapest tengerpartja”, a Lupa Beach.  Bár az igazi str…