Átólzéig Almafából van a legtöbb hazánkban Magyarországon 36,3 ezer hektáron termeltek gyümölcsöt 2017-ben, az Európai Unióban (EU) a vizsgált évben közel 1,3 millió hektár földterületet borítottak gyümölcsfák, amelyek kétharmada Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban koncentrálódott – közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) csütörtökön. A 2017-es adatokat összegző jelentés szerint a magyarországi gyümölcsösökben valamivel több mint 25 ezer hektáron almafák találhatók, sárgabarack 5,4 ezer hektáron, őszibarack 3,5 hektáron, … Tovább
Színes Nőtt a Föld faállománya az elmúlt évtizedekben Hét százalékkal emelkedett a globális erdőterület a Földön 35 év alatt – derült ki a Nature című tudományos lapban közölt friss tanulmányból. A mérések szerint több mint kétmillió négyzetkilométerrel nőtt a faállománya. A kutatók összegyűjtötték és kielemezték az utóbbi évtizedek műholdképeit, és kifejezetten a magas növényzetre összpontosítottak. Az adatokat 1982 és 2016 között vizsgálták, és arra jutottak, hogy 35 … Tovább
Átólzéig Indul a szavazás az Év Fája versenyben! Mintegy 35 jelölés érkezett az Év Fája versenybe idén, melyek közül tizenkettőt juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítványszakmai zsűrije. A közönség ezek közül választhatja ki 2018 Év Fáját online szavazással az Év Fája verseny honlapján október 8-ig. Az idén kilencedik alkalommal szervezett vetélkedő a fák és a közösségek közötti kapcsolat tovább erősítését tűzte ki célul. Március 21., a tavaszi napforduló és május … Tovább
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
Oldtimerek hétvégéje 2015 Oldtimerek hétvégéje 2015 2015-ben az „Oldtimerek Hétvégéje”ismét a közkedvelt retro helyszínen, a budapesti …
Megelőzte a döner a currywurstot a németek kedvenc gyorsételeinek toplistáján Már nem a fűszeres paradicsomszósszal tálalt sült kolbász (currywurst), hanem a török fejlesztésű húsos …