Színes Házhoz rendelt ételeket vizsgált a Nébih Öt kategóriában összesen 26 készételt rendeltek házhoz a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a laboratóriumi eredmények alapján három vendéglátó egységben helyszíni ellenőrzést tartottak, egy vendéglátó vállalkozás működését ideiglenesen fel is függesztették. A Nébih csütörtöki közleménye szerint az elmúlt hónapokban a járványügyi korlátozó intézkedések miatt jelentősen megnőtt az étel-házhozszállítással is foglalkozó éttermek, vendéglátó egységek száma, és a vásárlók igénye is egyre … Tovább
Színes A teljes ellátási láncot ellenőrizheti a nyár végétől a fogyasztóvédelem Jelentősen bővíti a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény kedden elfogadott módosítása. A hatóság a jövőben nemcsak a fogyasztóval közvetlen szerződéses kapcsolatban lévő eladóval szemben járhat el jogsértés esetén. A szakemberek a kiskereskedő mellett a raktárat, nagykereskedőt, importőrt és gyártót is, a korábbi egy helyett tehát az ellátási lánc öt szintjét ellenőrizhetik. A törvénymódosítás a fogyasztóvédelem megerősítésével védi a … Tovább
Átólzéig A kuponos akciókat ellenőrizték Nem találtak kirívó fogyasztóvédelmi jogsértéseket a kuponos akcióknál az ellenőrök, a tavalyi csaknem 300 vizsgálat mindössze 5 százalékában merült fel kifogás – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel. Kiemelték, az ITM IT Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság rendszeresen, így az idei őszi kuponnapok alatt is ellenőrzi az értékesítéseket a vásárlók és a tisztességes vállalkozások védelme érdekében. … Tovább
Átólzéig A gyümölcs- és zöldségárusok tevékenységét ellenőrzik A szüret és az őszi gyümölcsbetakarítási időszak beköszöntével zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőriz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írta keddi lapszámában a Magyar Nemzet. A hatóság friss ellenőrzési kalendáriuma alapján a héten a fővárosban vizsgálódik a NAV, de Bács-Kiskun megyében is előfordulhatnak hatósági eljárások. Baranyában és Tolnában pedig a napokban tartottak a szüreti rendezvényekre összpontosító ellenőrzéseket. Az adóhivatal elsősorban … Tovább
Csőposta Mintegy 22 millió forint bírságot szabtak ki a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzések során 4307 létesítmény ellenőrzése, csaknem 12 ezer vizsgált termék, 34 tonnát meghaladó forgalomból kivont élelmiszer és mintegy 22 millió forint kiszabott bírság mutatja számokban az idei nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés végeredményét. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, ezúttal is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) irányításával bonyolították le a járási hivatalok és a Nébih munkatársai a teljes hazai élelmiszerlánc nyári szezonális ellenőrzését. A vizsgálat … Tovább
Átólzéig Sok szabálytalanságot tárt fel a NAV a Balatonnál Csaknem minden negyedik vállalkozásnál talált valami szabálytalanságot balatoni ellenőrzéssorozatán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A vállalkozók negyede annak ellenére mulasztott, hogy az akciót a hivatal ezúttal is előre meghirdette honlapján. Az ellenőrzéssorozat kapcsán kiszabott mulasztási bírság megközelíti a 115 millió forintot. A NAV idén is fokozottan ellenőrzi a Balatonon és környékén működő vendéglátóhelyeket, a strandokon, piacokon és vásáscsarnokokban értékesítőket, … Tovább
Színes Lángosozókat mustrált a Nébih a Balatonnál Ismét egy nyári slágerterméket, a lángost, valamint lángosozókat vizsgáltak a szakemberek a Nébih Szupermenta tesztsorozat legújabb állomásán. A hivatal felügyelői összesen 12 vendéglátóhelyet ellenőriztek. Több mint 140 mintán mintegy 500 laboratóriumi mérést végeztek. A hatósági ellenőrzéseken akadtak hiányosságok, de az összképet tekintve megnyugtatóak a tapasztalatok. A Szupermenta programban 12 olyan balatoni vendéglátóhelyet ellenőriztek a Nébih felügyelői, ahol lángos is szerepelt … Tovább
Csőposta Eddig pozitív a tavaszi élelmiszerellenőrzés mérlege A Húsvét hétfőig tartó tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést ez évben is elrendelte Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. Az országos akció félidejéig 1.913 ellenőrzést végeztek el a szakemberek, ennek során 4.765.180 Ft összegű bírságot szabtak ki a feltárt szabálytalanságok miatt. Az idei vizsgálatsorozat kedvező tapasztalata, hogy az eddig eredmények alapján javult az ellenőrzés alá vont termékek minősége. 2019-ben március … Tovább
Csőposta Továbbra is a klasszikus ünnepi termékeket ellenőrzik első sorban December 1-jén elkezdődött a már hagyományos téli élelmiszerlánc-ellenőrzés. A Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt akció egész az év végig tart és szinte minden, az ünnepekhez kötődő termékre és ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító vállalkozásra kitér. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinációjával, a Nébih és a megyei kormányhivatalok szakembereinek részvételével december 1-je óta zajlik az országos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. … Tovább
Csőposta Nőtt a forgalom az idei szezonban a Balatonnál Jelentős forgalomnövekedésről, súlyos szakemberhiányról és szerintük túlzó hatósági ellenőrzésekről számoltak be a dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozók a balatoni nyarat értékelő fórumon, Balatonszárszón szerdán. A Somogy Megyei Kisosz (Kereskedők és Vendéglátók Érdekképviselete) társelnöke, Kertész Rezső az MTI-nek elmondta, már májusban főszezoni forgalmat bonyolítottak a dél-balatoni vállalkozók. Az esős június gyengébbre sikerült a korábbi évekénél, viszont júliusban, augusztusban kitartó, forró volt a … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Rozmaringos, zöldségekkel töltött jércemell rolád, pirított fűszeres burgonyával Rozmaringos, zöldségekkel töltött jércemell rolád, pirított fűszeres burgonyával Hozzávalók (4 személyre): 60 dkg …
Így találhat munkahelyet 50 felett Így találhat munkahelyet 50 felett Hiába a tapasztalat, 50 év fölött egyre nehezebb …