Átólzéig A hostelbárok köré épül az új utazási trend Az európai turizmusban egyre nagyobb teret nyernek a közösségi élményre épülő hostelek, amelyek a szállás mellett szervezett programokkal és közösségi terekkel várják a fiatal utazókat. A Z generáció és a millenniumi korosztály számára az utazás ma már nemcsak a városnézésről, hanem az új kapcsolatok kialakításáról is szól. A Hostelworld 2025-ös felmérése szerint az utazók 58 százaléka tartja fontosnak, hogy utazás … Tovább
Csőposta KávéBár hétvége és sommelier bajnokság a Teslában Negyven kiállító termékeit – kávékat, borokat, párlatokat, kísérőfalatokat – kóstolhatnak a KávéBár Bazár látogatói szombaton és vasárnap a Tesla Budapestben; a rendezvény során több kategóriában mérik össze tudásukat a legjobb baristák és bármixerek, valamint a Magyar Sommelier Bajnokság indulói. A hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseményeként számon tartott, immár nyolcadik alkalommal meghirdetett KávéBár Bazár látogatói elsajátíthatják, miként … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Luca-nap, az év legrövidebb napja A Gergely-naptár bevezetése előtt december 13., azaz Luca napja volt az év legrövidebb napja. …
Világhírnévre tör a magyar nyelv Hiánypótló, angol nyelvű könyvsorozat jelent meg a magyar nyelvről. Kenesei István akadémikus beszélt a …