Színes Gasztroarcok fogtak össze egy szebb Karácsonyért “Gasztroarcok egy szebb karácsonyért” elnevezéssel indul kampány, melynek célja, hogy szenteste azok számára is ünnepi menü kerüljön az asztalra, akik ezt nem tehetnék meg. A kezdeményezést bárki támogathatja, ha ételt rendel az akcióhoz csatlakozott vendéglátóhelyekről. Az összegyűlt adomány-melegételt Budapesten és Miskolcon élő rászoruló családok, egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók kapják meg december 24-én. A 2020-as év sok szempontból nehéz … Tovább
Átólzéig Minden második ember adakozott az idén Minden második ember adakozott az idén, közülük a legtöbben pénzt és ruhaneműt adtak a rászorulóknak, a UPC Direct reprezentatív karácsonyi felmérése szerint a magyarok inkább adakoznak alapítványoknak, mint az utcán. A társaság 2018 novemberében közel 2000 embert kérdezett meg arról, hogy mikor, kiknek, milyen jellegű és értékű adományt szokott adni. A válaszadók közel 70 százaléka átlagosnak érzi anyagi helyzetét, mindössze … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Génjeinkben lehet a kutyatartás iránti vágy? Az ember genetikai összetétele jelentős mértékben befolyásolja, hogy az illető kutyatulajdonossá válik-e vagy sem …
A kávéfogyasztás pozitív hatásait vizsgálták Napi fél és 3 csésze közötti kávé elfogyasztása kedvező hatással van a szív- és …