Átólzéig Minden második ember adakozott az idén Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2018-12-27 5 perc átlagos olvasási idő 0 932 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! Minden második ember adakozott az idén, közülük a legtöbben pénzt és ruhaneműt adtak a rászorulóknak, a UPC Direct reprezentatív karácsonyi felmérése szerint a magyarok inkább adakoznak alapítványoknak, mint az utcán. A társaság 2018 novemberében közel 2000 embert kérdezett meg arról, hogy mikor, kiknek, milyen jellegű és értékű adományt szokott adni. A válaszadók közel 70 százaléka átlagosnak érzi anyagi helyzetét, mindössze 7 százalékuk jellemezte átlagon felülinek, illetve az alattinak. A többség, a megkérdezettek közel 60 százaléka, ennek ellenére szokott adakozni, fontosnak tartja, hogy a nála nehezebb helyzetben lévőknek segítsen – és nem csak karácsonykor. Ugyanennyien mondták azt, hogy az elmúlt egy hónapban is adakoztak valamilyen módon, ami a közlemény szerint magas arány és az adatok alapján a magyarok fogékonyak az elesettekkel szemben. Minden ötödik ember rendszeresen, ugyanannak a szervezetnek ad támogatást, míg a válaszadók fele alkalomszerűen, spontán adományoz egy-egy alapítványnak. Sokan vannak, akik főként karácsonykor szeretnének segíteni a náluk rosszabb sorsúakon – ezért ez az időszak az adományozás főszezonja. Forrás: Pixabay.com A kutatás szerint a választ adók 61 százaléka pénzt adományoz, és sokan küldenek ruhákat. Népszerű adományozási forma az adó 1 százalékának felajánlása is, és a válaszolók közel 40 százaléka emellett tartós élelmiszereket is szokott küldeni azoknak, akik náluk rosszabb helyzetben vannak. Utcán a válaszadók több mint fele 100 és 1000 forint közötti összeget szokott a rászorulók kezébe adni, ennél kevesebbet 10 százalékuk, többet pedig 11 százalék. Minden ötödik ember úgy nyilatkozott, hogy nem szokott utcán pénzt adni senkinek. Sokaknak fontos, hogy az adományt olyan ember kapja, akit ismer, akiről tudja, hogy valóban rászorul a támogatásra:a válaszadók 42 százaléka általa ismert családot támogat adományaival. A felmérés szerint a szervezeteknek adakozók 71 százaléka olyan alapítványokat támogat, amelyek gyerekekkel foglalkoznak. Második helyen a beteg embereket támogató alapítványok támogatása áll 43 százalékkal, és az állatmenhelyeknek is minden harmadik ember juttat támogatást. OPH/MTI/Hirado.hu Új trend a szörppiacon: fókuszban az egészségtudatosság Vastagbélrák szűrése vérvizsgálattal Gourmet: új lendület a gasztronómiában MÁV-Volán: népszerűek a vármegye- és országbérletek Az infláció letöréséről egyeztetett a GVH élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezetekkel
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
A Szilvásváradi pisztránggal bővült a földrajzi árujelzővel védett magyar termékek köre Az Európai Bizottság első alkalommal részesített oltalomban egy magyar édesvízi hal elnevezést. A Szilvásváradi …
Megemelik jövőre a szakképzésben dolgozó pedagógusok bérét A szakképzés erősítése részeként a kormány kiemelt megbecsülést és kiemelt bérezést kíván biztosítani a …