Főoldal Hírek Színes Gasztroarcok fogtak össze egy szebb Karácsonyért

Gasztroarcok fogtak össze egy szebb Karácsonyért

6 perc átlagos olvasási idő
0
244
 ehaccp_topbanner3.jpg

“Gasztroarcok egy szebb karácsonyért” elnevezéssel indul kampány, melynek célja, hogy szenteste azok számára is ünnepi menü kerüljön az asztalra, akik ezt nem tehetnék meg. A kezdeményezést bárki támogathatja, ha ételt rendel az akcióhoz csatlakozott vendéglátóhelyekről. Az összegyűlt adomány-melegételt Budapesten és Miskolcon élő rászoruló családok, egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók kapják meg december 24-én.

A 2020-as év sok szempontból nehéz helyzetbe hozta a vendéglátást és azokat a vendéglátóhelyeket, amelyeket szeretünk. A Gasztroarcok egy szebb karácsonyért kampány lényege, hogy egyszerre segítse a vendéglátó szektort és rajtuk keresztül azokazt is, aki nehéz élethelyzetükből adódóan nem tudnak ünnepi menüt tenni az asztalra vagy épp munkájuk miatt nem tölthetik szeretteik körében a szentestét.

A kezdeményezéshez három budapesti (Beerstro 14, KEG Sörművház, MADHOUSE) és egy miskolci (zip’s brewhouse) hely csatlakozott. A kampányban résztvevő helyektől december 16-22. között lehet közvetlenül megrendelni a karácsonyi menüket.

A rendelés részleteit és menetét a https://szuretlen.hu/gasztroarcok-egy-szebb-karacsonyert  oldalon lehet megtalálni, ahol az egyes vendéglátóhelyeknél elérhető menük közül lehet választani.

Az akció lényege, hogy karácsonyi menüt lehet rendelni azoktól a kiszállításra átállt éttermekből és kocsmákból, amik közel állnak a szívünkhöz, ezzel segítve őket, hogy az év végi mérleg nyelve abba az irányba dőljön, hogy jövőre is ki tudjanak nyitni. A megrendelt ételek pedig olyan helyekre kerüljenek, ahol vagy nem is álmodhatnak arról, hogy egy igazi ünnepi menü kerüljön az asztalra karácsonykor vagy pedig olyan emberekhez, akik azért dolgoznak szenteste is, hogy a szeretteink gondos kezekben legyenek.” – mondta el Verba Gergely, a Szűretlen sörmagazin tulajdonosa, a kezdeményezés ötletgazdája.

Az oldalon megrendelt ünnepi menük a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével jutnak el oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.

“A 2020-as esztendő a karitatív szervezeteket is számos kihívás elé állította. Nagy örömünkre szolgál, hogy partnerként vehetünk részt a Gasztroarcok kezdeményezésben hiszen nagy szükség van az összefogásra! Bízunk benne, hogy a kezdeményezés révén számos rászoruló család asztalára kerülhet meleg étel szenteste. A szolidaritás egy nagyon különleges kifejeződése, hogy a támogatók segítségével azokhoz is eljuthat a figyelmesség, akik az ünnepek alatt is értünk dolgoznak az egészségügyben vagy a szociális ellátórendszerben” – mondta el Lutár Balázs, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatóhelyettese.

Sajtóközlemény
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Színes

Cikk ajánló

A teraszok készülhetnek a nyitásra

A járvány megfékezése érdekében a kormány meghosszabbítja a jelenleg is érvényben lévő véd…