Főoldal Hírek Átólzéig Százéves a balassagyarmati Palóc Múzeum épülete

Százéves a balassagyarmati Palóc Múzeum épülete

5 perc átlagos olvasási idő
0
1,258
 ehaccp_topbanner3.jpg

Százéves a balassagyarmati Palóc Múzeum épülete

 

    Szakmai előadásokkal és hangversennyel emlékeznek a Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma száz évvel ezelőtti megépítésére pénteken a balassagyarmati intézményben.

    A rendezvény első részében a múzeum épületéről, a tervezés és a megvalósulás menetéről, az alapítóként tisztelt Nagy Iván történész szellemi hagyatékáról hangzik el előadás. A második részben Fényes Dezső múzeumigazgató tevékenységéről, az elmúlt száz év kiállításairól, a múzeum munkájáról az 1960-as években, valamint az intézményt 1949-től vezető Manga János néprajzkutató munkásságáról tájékozódhatnak a jelenlévők. A programot hangverseny zárja.

    A rendezvényre a magyarországi társintézmények szakemberei mellett a szlovákiai Fülekről (Filakovo) is várnak vendégeket.

    A balassagyarmati Nógrád Vármegyei Múzeumi Társulat 1891-ben alakult meg, alapszabálya szerint azzal a céllal, hogy felkutassák és összegyűjtsék “… mindazt, ami történelmi, régészeti, természet- vagy néprajzi tekintetben kiváltképpen Nógrád vármegyére vonatkozik”.

    Az adományokból származó számos tárgy elhelyezése és a látogatók fogadása azonban már az első években nehézkessé vált, ezért a társulat 1910-ben pályázatot írt ki a múzeumépület megtervezésére. A kivitelezés 1914. március 6-án kezdődött, az év nyarán már meg is kezdték a gyűjtemények átszállítását. Az épületben azonban, az első világháború kitörése miatt, előbb laktanya, majd kórház, végül 1925-ig csendőrség működött, ezalatt a gyűjtemények 80 százaléka elpusztult.

    A múzeum a közönség előtt csak 1931. november 29-én nyitotta meg kapuit, újrakezdték a gyűjtést is, de a második világháború végén ismét megsemmisült a tárgyak nagy része.

    Manga János néprajzkutatót 1949-ben nevezték ki a múzeum vezetőjévé. Ezután indult meg a rendszeres munka a palóc viseletek, a pásztorélet, a népi vallásosság, a hangszerek, az ünnepi szokások, a kismesterségek tárgyi anyagának gyűjtésére, ismeretanyagának lejegyzésére.

    Az intézmény neve 1950-ben lett Palóc Múzeum. Az épület mellett a palóc népi építészetet bemutató skanzen is várja a vendégeket.

 

MTI / Wikipedia

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Magyarország étele 2023 elődöntő, egy titkos összetevővel

Tizenkét csapat jutott tovább és két tartalékot is megnevezett a zsűri a Magyarország étel…