Színes Öt eljárást indított a vendéglátóipari italbeszerzésekkel kapcsolatban a versenyhivatal Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2022-01-09 6 perc átlagos olvasási idő 0 725 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Budapest, 2022. január 6., csütörtök (MTI) – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több hónapnyi türelmi időt követően megindította első versenyfelügyeleti eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó új szabályozás érvényesítésére, két nagy gyorsétterem-lánccal – Kentucky Fried Chicken, Burger King – és három sörgyárral – Dreher, Borsodi, Heineken- szemben is vizsgálat indult – közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön. Emlékeztetnek: a hazai vendéglátóhelyeknek tavaly augusztus elsejéig kellett összhangba hozniuk gyakorlatukat a Kereskedelmi törvény új szabályaival, melyek célja a kizárólagos italbeszerzési szerződések visszaszorítása, illetve a kisebb italgyártók piacra lépésének elősegítése. A GVH tavaly nyomatékosan figyelmeztette az érintett cégeket, hogy időben készüljenek fel a jogszabályi változásokra. Ismertetik: a vizsgálatok egyfelől kiterjednek arra, hogy a vendéglátósok a jogszabályi változásoknak megfelelően legalább két különböző gyártó termékeit kínálják-e az előírt italkategóriákban (sör, üdítő, gyümölcslé, ásványvíz). A GVH azt valószínűsíti, hogy két hazai gyorsétterem-franchise lánc – a Kentucky Fried Chicken, illetve a Burger King – nem tesz eleget az előírásoknak, és továbbra is kizárólag egyetlen gyártó termékeit értékesíti egyes italkategóriákban. Az eljárások másik része azon előírás ellenőrzését célozza, mely szerint a vendéglátóhelyek italkészleteik legfeljebb 80 százalékát szerezhetik be ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban. Ez alól csupán egy kivételt határoz meg a jogszabály, ha az érintett vendéglátóhely biztosítja legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapon történő értékesítését. A GVH úgy véli, hogy három, jelentős piaci erővel rendelkező sörgyártó – a Dreher, a Borsodi és a Heineken – egyaránt kizárólagosan szerződött egyes vendéglátóhelyekkel, vagyis azok gyakorlatilag teljes sörkészletüket a nagy gyártók egyikétől szerezték be. Egyúttal valószínűleg egyes szerződő vendéglátóhelyek esetében nem teljesült az általános elvárás, hogy legalább két különböző sörgyártó termékeit vegyék fel az itallapra. A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a feltételezett jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányulnak. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható – tájékoztatott a GVH. Sajtóközlemény/Pixabay Megérkezett a magyar görögdinnye, a nyár íze Feketén a tányér mögött: fekete fizetések a vendéglátásban Sztárkavalkád Balatonfüreden – ahogy még nem láttad és nem hallottad 30 éves a Krisna-völgyi Búcsú – ünnep, ami megérinti a lelked Indul a nyár legmenőbb sörös játéka Budapesten
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Három hegymászóútvonalat építenek ki a tatabányai Kő-hegyen Három hegymászóútvonalat építenek ki a tatabányai Kő-hegyen A Kő-hegy természetes adottságait kihasználva …
Barokk bonbonokkal és muzsikával várja közönségét a Budapesti Fesztiválzenekar Barokk bonbonokkal és muzsikával várja közönségét a Budapesti Fesztiválzenekar (MTI) – Kézműves barokk bonbonokkal, …