Csőposta Növelné a Budapestre látogató belföldi turisták számát az MTÜ Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-08-07 3 perc átlagos olvasási idő 0 493 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! A júliusban Budapesten járt 75 ezer turista 40 százaléka belföldről, 60 százaléka külföldről érkezett, utóbbiak száma azonban jelentősen csökkent, mert korábban 85-90 százalék között mozgott, így a nemzetközi vendégkör elmaradása miatt növelni kell a Budapestre érkező belföldi turisták számát – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Könnyid László hozzátette, hogy ehhez a belföldi vendégeknek meg kell mutatni, hogy milyen értékeket találnak Budapesten, így például az állatkert mellett fel kell hívni a figyelmet a történelmi gyógyfürdőkre, a világörökségi helyszínekre és az elérhető gasztronómiai kínálatra. Összefogásra van szükség a budapesti szolgáltatók, mint például a szálláshelyek, programszolgáltatók, gasztronómiai helyek részéről, hogy az általuk kínált élményelemeket csomagban tegyék elérhetővé, ugyanis Könnyid László szerint ez a fajta szemlélet lehet alkalmas a belföldi vendégkör elérésére. Mindezt segíti az MTÜ által júliusban indított Budapest visszavár! című kampány is – tette hozzá a szervzet vezérigazgató-helyettese. Könnyid László közölte, a korábbi évek augusztusában (amikor például Sziget Fesztivált rendeztek a fővárosban) tapasztalt magas árakat „el lehet felejteni”, Budapesten az árak most az országos szintet tükrözik. OPH/MTI/Pixabay Új trend a szörppiacon: fókuszban az egészségtudatosság Vastagbélrák szűrése vérvizsgálattal Gourmet: új lendület a gasztronómiában MÁV-Volán: népszerűek a vármegye- és országbérletek Az infláció letöréséről egyeztetett a GVH élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezetekkel
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
Sokat isznak a fiatalok Magyarországon 800 ezer alkoholista él, és egyre több a fiatal nagyivó. Évente harminc ezren …
Nyit a Magyar Nemzeti Cirkusz Safari Parkja Szadán Szerdán megnyit Magyarország első autós szafari parkja Szadán. A Magyar Nemzeti Cirkusz létesítménye a …