Főoldal Hírek Életmód Odafigyelnek a környezetvédelemre a magyar vásárlók

Odafigyelnek a környezetvédelemre a magyar vásárlók

4 perc átlagos olvasási idő
0
478
Oldalas magazin – médiaajánlat

A magyar vásárlók többsége előnyben részesíti a környezetbarát termékeket, főképp a fiataloknál fontos szempont a fenntarthatóság – közölte a Reacty Digital Kft. szerdán.

A kereskedelmi szolgáltató felmérése alapján a megkérdezettek 56 százaléka hajlandó a tartósabb terméket választani akkor is, ha drágább. Csaknem ugyanennyi, 54 százalék mondta, hogy az élet minden területén törekszik a környezettudatosságra. Hozzátették ugyanakkor, hogy mindössze 12 százalék mond le a vásárlásról, ha nem tartja a kiszemelt árut környezetbarátnak. A 30 év alatti felnőttek körében valamivel magasabb, 22 százalék az arányuk. Visszatartó erő lehet, ha nincs elég információjuk a termékről, vagy túl messziről érkezne – írták.

Az adatok alapján úgy vélik, hogy az internetes áruházaknak is figyelembe kell venniük a fiatalok elvárását. Javasolják többek között a környezettudatos csomagolást és szállítást, de azt is, hogy ezt a felületeiken is hirdessék, mert a vásárlók többsége értékelni fogja.

A Reacty Digital Kft. felmérése 500 felnőtt bevonásával készült 2021. augusztus 23. és szeptember 14. között. A vizsgálat nem, életkor és régió szerint reprezentatív.

OPH/MTI/Pixabay

Adód 1%-ával támogasd az Oldalas magazint
Oldalas magazin hírlevél

OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS

Maradj képben!

Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei.

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Életmód

Cikk ajánló

Minőségi reggelivel és átgondolt ebédválasztással sikeresebb lehet a tanév

A paradicsomos húsgombóc és a piskóta csokiöntettel még mindig sláger a menzákon A szeptem…