Átólzéig Meghalt Gary Rhodes brit sztárséf Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-12-01 8 perc átlagos olvasási idő 0 545 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! London, 2019. november 27., szerda (MTI) – Ötvenkilenc éves korában meghalt Gary Rhodes brit sztárséf, aki megújította és a gasztronómia térképére helyezte a brit konyhát – adta hírül szerdán a BBC News. Családjának közleménye szerint kedden érte a halál Dubajban, ahol 2010 óta élt és éttermeit vezette. Az 1960-ban Dél-Londonban született Rhodes az amszterdami Hiltonban kezdett séfként dolgozni, ahol megismerkedett az újkonyhával. Egy autóbaleset miatt agyműtétet kellett végezni rajta, talpra állása után visszatért Angliába. Huszonhét évesen nyitotta meg a londoni Cityben első éttermét, amely alig egy éven belül Michelin-csillagot kapott, csakúgy, mint az egy évvel később megnyílt másik londoni étterme. Számos brit gasztronómiai műsort készített a BBC és más televíziók számára. 2010 óta Dubajban élt családjával, ahol két étterme is működik, és ahol a múlt héten újabb televíziós műsort forgatott. A család közleménye nem részletezte halálának okát. A Rock Oyster Media cég közlése szerint az ITV brit kereskedelmi televíziónak készített új műsort, amikor hirtelen megbetegedett. Brit sztárséfek egytől egyig elismeréssel adóztak Rhodesnak. “Egy fantasztikus séfet veszítettünk el személyében. Ő volt az a séf, aki a brit konyhát a térképre tette” – írta Twitter-üzenetében Gordon Ramsay. Jamie Oliver az Instagramon arról írt, hogy “Gary egy fantasztikus séf volt, a brit konyha páratlan nagykövete, aki óriási hatással volt rám, amikor ifjú séf voltam. Újragondolta a modern brit konyhát”. James Martin is megemlékezett arról, mekkora hatással volt életére és a brit gasztronómiára Rhodes munkássága. “Úriember és zseni volt” – írta. Frissítve: fejsérülés okozta Gary Rhodes brit sztárséf váratlan halálát London, 2019. november 29., péntek (MTI) – Családjának közleménye szerint fejsérülés következtében kialakult agyi hematóma okozta Gary Rhodes brit sztrárséf váratlan halálát – írta meg a BBC News pénteken. Az 59 évesen elhunyt séf halálával kapcsolatos találgatásoknak véget vetve Rhodes hozzátartozói a London Evening Standardban jelentettek meg egy közleményt. Ebben megerősítik, hogy Rhodes, aki Dubaiban forgatott egy tévéműsort, jókedvűen tért haza munka után és csöndesen töltötte az estét feleségével, Jennie-vel. “Vacsora után Gary összeesett a lakásukban, és bár azonnal kórházba szállították, már nem sikerült megmenteni az életét, koponyaűri vérzés következtében elhunyt” – fogalmazott a családja. Rhodesnak két étterme volt Dubaiban, számos népszerű főzőműsorban, egyebek mellett a MasterChef és a Hell’s Kitchen című programokban szerepelt, de saját sorozata is ment Rhodes Around Britain címmel. Gordon Ramsay szerdán a Twitteren rótta le tiszteletét kollégája előtt. Mint írta: “Fantasztikus séfet vesztettünk el ma Gary Rhodesszal. Egyike volt azoknak a szakácsoknak, aki a brit konyhát elhelyezték a térképen”. “Gary csodálatos séf volt és a brit konyha elképesztő nagykövete, aki fiatal szakács koromban nagy hatással volt rám. Elegánsan és szórakoztatóan gondolta újra a brit konyhát” – búcsúzott az Instagramon Jamie Oliver. MTI/Pixabay Új trend a szörppiacon: fókuszban az egészségtudatosság Vastagbélrák szűrése vérvizsgálattal Gourmet: új lendület a gasztronómiában MÁV-Volán: népszerűek a vármegye- és országbérletek Az infláció letöréséről egyeztetett a GVH élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezetekkel
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
Hogyan enyhíthető az allergia? Hogyan enyhíthető az allergia? Nem mindegy, hogy milyen készítményt szedünk. Választhatunk helyi, vagy …
Változások az általános forgalmi adóban Változások az általános forgalmi adóban Változott az áfatörvény az év elejével, több termék …