Főoldal Hírek Életmód Két keréken a prosztatarák ellen

Két keréken a prosztatarák ellen

4 perc átlagos olvasási idő
0
1,191
Oldalas magazin – médiaajánlat

A prosztatarák megelőzésére és a férfiak mentálhigiénés egészségre hívja fel a figyelmet ismét a világ legnagyobb motoros jótékonysági felvonulása.

 

A The Distinguished Gentleman’s Ride (DGR) keretében szeptember 30-án 95 ország 650 városában – így Budapesten is – egy időben több mint 120 ezer elegánsan öltözött motoros célja hatmillió dollárnyi egyéni és szponzori adományt gyűjteni a novemberi „bajszos” kampányból is ismert Movember Foundationnek.

 

Az idei budapesti – közel 40 kilométeres – motorozásra már közel háromszázan regisztráltak, és a hazai felajánlások összege már meghaladta a tízezer dollárt – ismertette az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Regős Dániel, a hazai DGR-futam fő szervezője.

 

Az alapítvány az adományt a prosztatarák kutatására és a prevenciós szűrések népszerűsítésére, valamint férfiaknak szóló mentálhigiénés programokra fordítja.

 

A közleményben felhívják a figyelmet: Magyarországon évente négyezer új prosztatarákos megbetegedést és 1500 halálesetet regisztrálnak. Szakértők szerint a betegség egyik legaggasztóbb jellegzetessége, hogy akár évekig is tünetmentes, ezért a rendszeres prosztatarák-szűrés életet menthet, 40 éves kor felett ajánlott az évenkénti szűrés.

 

Adód 1%-ával támogasd az Oldalas magazint

A szeptember 30-ai DGR-felvonulásra itt lehet jelentkezni – a regisztráció a részvétel feltétele –, illetve ennek során lehet egyéni adományokkal hozzájárulni a program pénzügyi sikeréhez.

Oldalas magazin hírlevél

OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS

Maradj képben!

Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei.



Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Életmód

Cikk ajánló

Minőségi reggelivel és átgondolt ebédválasztással sikeresebb lehet a tanév

A paradicsomos húsgombóc és a piskóta csokiöntettel még mindig sláger a menzákon A szeptem…