Csőposta Kultúra Színes Gasztronómiai Szakmai Nap: Kiskérődzők – Nagy Ízek Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2025-04-19 4 perc átlagos olvasási idő 0 89 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A juh- és kecskeágazat gasztronómiai lehetőségei kerülnek reflektorfénybe április 26-án azon a szakmai napon, amely a „Magyarország étele 2025” szakácsverseny keretében valósul meg. A Kiskérődzők – Nagy ízek című rendezvény célja, hogy a kiskérődzőkből – különösen a juhból – származó alapanyagokat közelebb hozza a fogyasztókhoz, valamint ráirányítsa a figyelmet a juh- és kecskehús gasztronómiai értékeire. A rendezvény ünnepélyes megnyitóval indul, ahol Antal Gábor, a Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet elnöke, valamint Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke köszöntik a résztvevőket. Ezt követően három egymást követő szakmai kerekasztal-beszélgetés következik, amelyek az ágazat teljes értékláncát járják körül. A program első szekciójában a nemzetközi és európai ágazati helyzetet ismerhetik meg az érdeklődők, ahol olyan elismert szakemberek szólalnak meg, mint Prof. Dr. Jávor András, Dr. Kukovics Sándor, Dr. Oláh János és Holló Mátyás. A második szekció az élelmiszerláncban betöltött szerepre fókuszál, míg a harmadik blokkban már a gasztronómiai alkalmazások kerülnek középpontba, ahol neves séfek és gyakorlati szakemberek – köztük Asztalos István és Martin Imre – osztják meg tapasztalataikat. A beszélgetések célja, hogy elősegítsék a termelők, feldolgozók, döntéshozók és a gasztronómia képviselőinek párbeszédét, erősítve az ágazati összefogást. Az Agrármarketing Centrum is hangsúlyozza a juh- és kecskehúsban rejlő gasztronómiai potenciált, és arra buzdítja a szektor szereplőit, hogy használják ki ezeket az értékes, ám még mindig alulhasznosított alapanyagokat. A rendezvény nemcsak szakmai tapasztalatcserére ad lehetőséget, hanem hozzájárulhat ahhoz is, hogy a juh- és kecskehús végre méltó helyet kapjon a magyar gasztronómia palettáján. 📍 Helyszín: Debreceni Egyetem Szolnoki Campusa 📅 Időpont: 2025. április 26. 🌐 További információk: www.juhkecske.hu 📘 Facebook: Juh és Kecske Ágazati Szakmaközi Szervezet Ha szeretnél részt venni a gasztronómia új irányait kijelölő párbeszédben, és első kézből hallanál a legfrissebb szakmai trendekről, ne hagyd ki ezt az eseményt!
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Szerződés nélkül ne induljon útnak! Bármilyen kedvező utazási ajánlatot is találunk, nagyon fontos, hogy egyértelmű legyen számunkra, hogy ki …
Erdélyi csapat nyerte a Magyarország étele 2025 versenyt A Pásztortűz különleges fogása fogalmazta újra a hagyományos ízvilágot A székelyföldi Farkaslakáról érkezett Pásztortűz …