Főoldal Hírek Kultúra Felavatták a Hírességek Zongoráját Újbudán

Felavatták a Hírességek Zongoráját Újbudán

9 perc átlagos olvasási idő
0
1,092
 ehaccp_topbanner3.jpg

Felavatták a Hírességek Zongoráját Újbudán

 

Ferenczi Gyuri és Petruska közös zenei produkciójával avatták fel a Hírességek Zongoráját szerdán Újbudán a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol bemutatták a 11. kerület első színes kulturális havilapját, a Pont Magazint is.

A sajtótájékoztatón Antal Nikolett a B32 Galéria és Kultúrtér művészeti vezetője elmondta, hogy az újbudai összművészeti központ sokfajta produkció számára alkalmas befogadó helyként igyekszik nemcsak a 11. kerület, de a szélesebb közönség számára is elérhető programokat kínálni. Mint emlékeztetett, a ‘80-’90-es években az akkor még Bartók’32 Galéria meghatározó hely volt a kortárs képzőművészeti szcénában, és az ország egyik legismertebb galériájaként tartották számon. Valamelyest visszatérve a gyökerekhez, az egykori legendás hely haladó gondolkodását megőrizve tervezték meg a központ kulturális koncepcióját.

 

Itt a kerület első közösségi könyvespolca

Áprilisban 11-én a költészet napján népszerű fiatal írók óvodásoknak tartott felolvasással és közös mesedélutánnal avatták fel Újbuda első közösség könyvespolcát a B32 Galériában. A „vidd el, hozz egyet” elv alapján működő tárolószekrény a közösségben gondolkodásra is ösztönzi az irodalom szerelmeseit – – mondta el a művészeti vezető.

 

Felavatták a Hírességek Zongoráját

A galéria előtérben található a Hírességek Zongorája, a kidobásra ítélt ódon hangszert két fiatal művész, Mátyási Péter és Szabó Attila alakította vintage dizájntárggyá. Erre helyezték fel a sajtótájékoztató keretében a kézjegyükkel ellátott türkiz pontokat Ferenczi György és Petruska, rövid közös zenei produkciójuk után.

 

Itt a képzőművészet is otthonra lelt

A programokat ismertetve Antal Nikolett elmondta, hogy az események között egyszerre vannak jelen a klasszikus képzőművészeti kiállítások, így például a Kokas Ignác 90 a Magyar Festészet Napja alkalmából, illetve a legfiatalabbakat bemutató kiállítások a Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékével és a Metropolitan Egyetem Képi ábrázolás szakával együttműködve.

MINI DESIGN MARKET kismamáknak és gyereknek

A következő MINI DESIGN MARKET május 7-én lesz, és alapvetően a gyermektematikára épül – jelentette be a művészeti vezető, aki elmondta, hogy míg márciusban az újrahasznosításé volt a főszerep, májusban a családokra, a kismamákra és a gyerekre fókuszál a hazai ipar-és design művészek színe-java.

 

Fellép az Európa Kiadó is

Rock&roll és toll, illetve a világ és a zene címmel két új zenei sorozattal debütált a kultúrtér. Május 20-án az Európa Kiadó koncertezik, míg ősszel Petruska Kapunyitók lemeze mutatkozik be a kultúrtér színpadán egy szociológiai, pszichológiai kerekasztallal kiegészülve a kapunyitás témájában.

 

Független színházi fesztivált rendeznek ősszel

A B32 Galéria és Kultúrtér együttműködve a független színházi szcénával reflACT címmel őszi színházi fesztivállal jelentkezik – emelte ki Antal Ágnes. A seregszemlére független alkotókat várnak, a nyertesnek pedig továbbjátszási lehetőséget biztosítanak itt a helyszínen úgy, hogy a bevételek 80 százalékát a társulatot fogja megkapni. A zsűrit Jászay Tamás, Orlai Tibor és Tompa Andrea alkotják majd. Hajdu Szabolcs új színházi formációjának próbatere is lett a kultúrtér, így a frissen debütáló produkciójukkal várnak mindenkit szeptembertől a B32-ben.

 

Már csak pont egy kulturális magazin hiányzott!

 

Az idei esztendőben indították útjára Újbuda első színes, kulturális havilapját, a Pont Magazint, melynek már a harmadik száma is napvilágot látott – mutatta be a kiadványt  Hőnyi Gyula főszerkesztő. A 10 ezer példányban megjelenő ingyenes kiadvány nemcsak a kerület izgalmas kulturális eseményeiről ad naprakész ajánlót és információkat, de különleges, személyes interjúival a kiemelkedő kulturális a közelgő programokra is felhívja a figyelmet.

 

OPH

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Kultúra

Cikk ajánló

Megjelent az Oldalas magazin 2021. márciusi száma!

Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonn…