Elefántház épül a Szegedi Vadasparkban Az állatkert történetének legnagyobb beruházásaként öt ázsiai elefánt (Elephas maximus) elhelyezésére alkalmas elefántház épül a Szegedi Vadasparkban; az épület alapkövét vasárnap, gyermeknapon Botka László (MSZP) polgármester rakta le. A politikus elmondta, az elmúlt évtizedben egymilliárd forintnyi beruházás valósult meg a Vadasparkban, többek között zsiráfház, fóka- és pingvinbemutató épült. A szegedi az ország egyik legfiatalabb, legnagyobb alapterületű és legdinamikusabban … Tovább
Egyre több magyar turista utazik Németországba Egyre több magyar turista utazik Németországba, az elmúlt tíz évben 65,5 százalékkal nőtt a magyarok által eltöltött vendégéjszakák száma, ami már meghaladja az évi 707 ezret – közölte a Német Turisztikai Hivatal magyarországi igazgatója kedden Debrecenben. Czeiszing Miklós a turisztikai hivatal, a Lufthansa-csoport és a debreceni repülőtér közös rendezvényén elmondta: az összes magyar kiutazó 13 százaléka keresi fel Németországot, … Tovább
Húsvéti programokkal készül a Budakeszi Vadaspark Tojáskeresés, játékos ismeretterjesztés, kecskeügyességi show, nyuszi- és kecskesimogató, Állatijó Bemutatók és kisállat tréningek – a Budakeszi Vadaspark az április 13. és 18. közötti tavaszi szünetben minden nap gazdag programkínálattal várja a látogatókat. A programok a belépő díjon felül ingyenesek lesznek. A Budakeszi Vadaspark tavaszi szünetre tervezett programjai: Április 13. (csütörtök): A Pangea Egyesület – „Szelídek és vadak” előadás … Tovább
KSH: februárban 6,5 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma Februárban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,8, a belföldi vendégek által eltöltötteké 5,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi szálláshelyek forgalma ezzel 6,5 százalékkal haladta meg a tavaly februárit – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Februárban 7,4 százalékkal több külföldi vendég 294 ezer éjszakát töltött el, míg a belföldi vendégek … Tovább
Az idén négynapos húsvét közel triplázza a belföldi forgalmat Az idén négynapos húsvéti ünnepre a tavalyihoz képest már most csaknem háromszor több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre – derül ki a Szallas.hu legfrissebb adataiból. Az MTI-nek csütörtökön küldött közlemény szerint minden 4. magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, az átlagos foglalási érték 49 667 forint. A legtöbben Egerbe, Hajdúszoboszlóra, Budapestre, Gyulára és Siófokra látogatnak. A … Tovább
Több mint 4,2 milliárd forint idén lejáró egyenleg van még a SZÉP-kártyákon Több mint 4,2 milliárd forint idén május 31-én lejáró, 2015-ben kapott juttatás van még a Széchenyi Pihenőkártyákon – derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából. Az OTP Banknál 3,2 milliárd forintnyi feltöltés jár le az idén, ami a 2015-ös juttatások 4,5 százaléka. A bank arra számít, hogy a húsvéti hosszú hétvége alatt csökkenni fog a lejáró egyenlegek összege, … Tovább
Újra kinyitott a Vidámpark Debrecenben Az ország egyetlen Vidámparkja március 18- án, szombaton újra kinyitja kapuit és minden hétvégén várja a kikapcsolódni vágyó családokat és fiatalokat. A megújuló park 17 játéküzemével és valamennyi szolgáltatásával, szombaton és vasárnap 10-17 óráig, május elsejétől pedig minden nap nyitva tart. Mint írják, Hat cigája kisbárány, egy szürkemarha borjú és egy gyűrűsfarkú maki ikerpár a legújabb jövevények a Nagyerdőn. Az … Tovább
Újabb makettekkel gazdagodik a szarvasi Mini Magyarország makettpark 2017. március 10-től újabb látványossággal bővül, a szarvasi Mini Magyarország makettpark. Az eddigi közel száz maketthez Kárpátalja és Észak-Erdély legszebb épületének kicsinyített másai csatlakoznak, köztük például a Munkácsi vár, a Vereckei Hágó Emlékmű, és a Szatmárnémeti Zsinagóga épületei. A mintegy 500m²-es átadásra váró, dimbes-dombos területen az új maketteken kívül alagúton, viadukton keresztül zakatolnak majd a kisvonatok a több, mint 100 … Tovább
Március 2-án nyílik az Utazás 2017 kiállítás Március 2. és 5. között rendezik meg az ország legjelentősebb turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2017 kiállítást, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 23 országból több mint 300 kiállító várja az érdeklődőket – jelentette be Ganczer Gábor, a főszervező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. A kiállítás belföldi díszvendége az idén Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) rendező Győr, a külföldi … Tovább
Vendée Globe – Fa Nándor: ez pályafutásom csúcspontja Fa Nándor a pályafutása csúcspontjának nevezte, hogy 63 évesen 93 nap alatt teljesítette a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyt, s a nyolcadik helyen ért célba. "Egyben vagyunk szerencsére, én is és a hajó is, bár a hajón a fáradás jelei mutatkoznak, egy 28 ezer mérföldes út során elhasználódik a kötélzet, az elektronika. Az én lelkemben viszont hatalmas felszabadultságot okozott a … Tovább
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Tavaszi méregtelenítés: tippek léböjtkúrához Próbáld ki a séf gyömbéres-répás tisztító turmix receptjét! Szervezetünk méregtelenítésére keresve sem találhatnánk tökéletesebb …
Itt vannak a legmenőbb 2019-es wellness trendek Ezeket a wellness módszereket mindenképp próbáld ki idén! A wellnessezés továbbra is nagyon divatos, …